37. Fejezet

Sziasztok! :) Köszönöm szépen a 9000 megtekintést, és a kommenteket. Meghoztam a következő részt. Remélem tetszeni fog. :) 

Sarah. xx

Steffi szemszöge

Két hónap telt el azóta, hogy John megcsókolt. Azóta se vele, se a fiúkkal nem beszéltem. Biztos vagyok benne, hogy mind nagyon haragszanak rám. Jelenleg itthon tartózkodom, Londonba, és folyamatosan stúdiózok. A fiúk ha minden igaz ma értek haza a közös turnénkról.

-Steffi, ne bambulj el. Próbálj meg koncentrálni.-nézett rám Lisa, a menedzserem.

-Nem tehetek róla. Nem megy.-sóhajtottam.

-Csak azt az egy részt próbáld meg felénekelni.-kérlelt. Bólintottam, és újra elkezdődött a zene.

-'Cause this is your destiny.-kezdtem el énekelni.-Nem megy.-hagytam abba megint.
-Öt perc szünet.-mondta Lisa. Levágtam magamat az egyik székre, és gondolkoztam. Csak Louis-on járt az eszem. Egyszerűen nem bírtam kiverni a fejemből.
-Steffi, figyelj. Vissza kell térned az életbe. A rajongóid számítanak rád.-simította meg az arcomat Lisa.
-Tudom, de nem megy.-fejeltem le az aszalt.
-Attól még, hogy betöröd a fejedet nem lesz jobb.-nevetett.
-Nem vagy vicces.-néztem rá.
-És mi lenne ha megpróbálnád a fájdalmadat az éneklésbe kiélni?-ült le mellém Cody, a stúdiós.
-Ezt, hogy érted?-húztam össze a szemöldökömet.
-Fáj, hogy Louis-al nem beszélsz. Hiányzik. Igaz?-nézett rám, mire én bólintottam.-Ezt a fájdalmat ki lehet engedni, sírással, hisztivel, vagy akármivel. Próbáld meg az éneklésbe beleadni a fájdalmat.-magyarázta. Eléggé furcsa ötlet volt, de bólintottam, és felpattant a székről. Megpróbáltam beleadni mindent az éneklésbe, és nagyon koncentrálni.

Tíz perc múlva fáradtan, de mosolyogva rogytam vissza a székre. Ekkor megcsörrent a telefonom. Ismerős szám villogott a képernyőn.

-Stephany.-emeltem a telefont a fülemhez.

-Bocs, téves.-hallottam Louis hangját, és már le is tette. Szomorúan néztem a képernyőt, és egy könnycsepp folyt le az arcomon.

-Stephany. Ne csináld.-nézett rám Lisa. Az arcomat a kezembe temettem, ő pedig felállt, és oda ült mellém.-Muszáj elfelejtened.-ölelt át.

-Szeretem. Nem bírom elfelejteni.-szipogtam.
-Pedig már jó lenne.-simogatta a hátamat.-Menj haza. Aludj egyet. Mára végeztünk.-tolt el magától.
-Rendben.-bólintottam, és a mosdó felé vettem az irányt, hogy rendbe szedjem magamat. Gyorsan  megcsináltam a sminkemet, és hazaindultam. Kiléptem az épületből, és elindultam a hosszú, de csendes utcán. A telefonomat böngésztem, amikor valamiben felbuktam, és orra estem. Na, én is hozom a formámat.
-Minden oké?-állt meg mellettem egy srác. Ismerős hangja volt. Túl ismerős.
-Igen, persze.-tápászkodtam fel.
-Steffi?-nézett rám egy kék szempár.
-Niall?-lepődtem meg én is.
-De jó téged újra látni.-ölelt meg. Ezt nem nagyon tudtam hova tenni. Azt hittem, hogy teljesen megutáltak, és, hogy látni sem akarnak többé.
-Niall, te nem haragszol rám?-toltam el magamtól egy idő után.
-Az Louis és a te ügyed. Ellenem igazából nem tettél semmi rosszat. Vagy igen?-nézett rám furcsán, amitől elmosolyodtam.
-Nem tudok róla. Nincs kedved meginni egy kávét?-mosolyogtam.
-Miért ne.-vonta meg a vállát, és elindultunk a közeli kávézó felé. Vagy háromszor meg kellett állnunk autogramot osztani, de nem zavart. Már megszoktam.
Beültünk a kávézóba, és beszélgettünk.
-Egyébként, most nem akarok bele menni ebbe a témába, de nem értem, hogy miért csókoltad meg John-t.-vakarta a tarkóját.
-Ő mászott rám, de inkább hagyjuk. Egyébként nem is nagyon értem Louis-t. Mikor ő csókolt meg egy lányt akkor én hamar megbocsátottam neki.-értetlenkedtem.

-Akkor én mondtam, hogy beszélj vele, és tudom, hogy ez nem kifogás, de Louis akkor nem keveset ivott. Egyébként meg mindenki másképp éli meg ezeket a dolgokat.-kortyolt bele a kávéjába.

-És te mióta lettél ilyen bölcs?-néztem rá nevetve.

-Csak elmondtam a véleményemet.-mosolygott.
-Egyébként Demi-vel mi van?-érdeklődtem. Niall nem válaszolt, hanem félre nézett.-Sajnálom, nem tudtam.-simítottam meg a vállát.
-Semmi baj.-mosolyodott el halványan.
-És a többiek merre vannak?
-Harry meg Liam golfozni vannak azt hiszem, Zayn moziba, Louis meg hazament.-gondolkodott a szőkeség.
-Ők is így állnak a dologhoz, mint te?-néztem rá.
-Liam tudod, hogy nem tud senkit sem utálni, Zayn, Louis meg Harry viszont eléggé kivannak rád.-húzta el a száját.
-Értem.-bólintottam.-Szerintem én megyek. Még van egy csomó dolgom.-füllentettem.
-Hazakísérjelek?-ajánlotta fel kedvesen.
-Nem, nem kell.-álltam fel, de egy kicsit meginogtam.
-Biztos? Az előbb is szépen orra estél.-nevetett ki.
-Csak hoztam a formámat.-mosolyogtam.-Remélem még összefutunk.-öleltem meg.
-Én is.-mosolyodott el halványan. Még intettem egy utolsót, és kimentem a kávézóból.
Húsz perc múlva már a házunknál kotorásztam a kulcsomat.
-Megjöttem.-nyitottam be a kis lakásba.
-Csőőő.-intett Charlie a kanapéról.
-Anya?-dobtam le a táskámat.
-Dolgozik, viszont te is korán jöttél. Megint hazaküldtek, mer kiakadtál?-nézett rám. A fenébe. Túl jól ismer.
-Aha.-vágtam le magamat mellé.
-Steffi. Felejtsd már el. Annak vége. Elbasztad. Kész, nincs tovább. Úgy sem bírod már visszacsinálni.-vigasztalt Charlie a sajátos módszerével.
-Tudom, hisz mindennap a fejemhez vágod, hogy elbasztam, és nem tudom visszacsinálni, de szeretem.-tártam szét a karomat.
-Jól van. Egyébként jött neked valami.-intett a konyha asztalon lévő csomag felé.
-Honnan?-álltam fel.
-Los Angeles-ből.-vonta meg a vállát. Felemeltem a kis csomagot, és megráztam. Semmi hangja nem volt. Felbontottam, és kiesett belőle egy kis cédula. Felvettem a földről, és halványan elmosolyodtam.
Ezt nálunk hagytad... BJ. xx
Vigyorogva hajtottam szét a fekete Green Day feliratú pólót.
-Jó póló. Kitől jött?-állt meg mellettem Charlie. Nem szóltam semmit, csak az orra elé nyomtam a kis cédulát.-Ki az a BJ?-húzta fel az egyik szemöldökét.
-Billie Joe Armstrong. Az az ember aki felsegített, mikor leginkább padlón voltam.