36. Fejezet

Sziasztok! :) Ez egy kissé rövidke rész lett, de most ennyi tellett tőlem. Komizzatok ha tetszett. 

Sarah. xx

Steffi szemszöge

Ott álltam tanácstalanul a szálloda előtt. 

-Sajnálom.-szólalt meg John pár perc után.

-Sajnálhatod is.-néztem rá, és elindultam az utcán. 

A szállodától nem volt messze a tengerpart, ezért arra vettem az irányt. 

Ahogy leértem a tengerpartra, feltűnt, hogy senki sincs ott. Egy lélek sem. A víz mentén kezdtem el sétálni, ki a városból. A hajam össze volt fogva, így a szél nem bírt belekapni. A tengerpartnak egy sziklás részéhez értem, ahol már nem homok volt, hanem föld. Felmásztam az egyik kőre, és onnan néztem a tengert. Nyugodt volt. Talán túl nyugodt is, de nem törődtem vele. Leugrottam a szikláról, és tovább sétáltam. Egy idő után egy kiszáradt erdőben találtam magamat. Eléggé félelmetes volt, így hét óra fele. Kisétáltam az erdő szélére, ahol egy hosszú aszfalt út volt. Letelepedtem a fűbe, és a kezembe temettem az arcomat. Néha elhaladt mellettem egy-egy autó, de nem kifejezetten érdekelt. Ezt elbasztam. Nagyon elbasztam.
Már egy órája ülhettem ott, és kezdtem fázni. A könnyeim megállás nélkül folytak. Egyszerűen nem bírtam abba hagyni a sírást. Ekkor egy fekete kocsi ment el mellettem, aztán lefékezett, és visszatolatott. Egy ismerős alak ugrott ki a kocsiból, és egy lámpával közelített felém.
-Stephany? Te meg mi a fenét keresel itt ilyenkor?-hallottam Billie hangját.
-Nem tudom.-szipogtam. Billie felém nyújtotta a kezét, és felsegített.
-Teljesen ágyfagytál. Gyere. Haza viszlek.-indult el a kocsi felé engem is magával húzva.
-Nem megyek haza.-álltam meg.
-Mégis miért?-húzta fel az egyik szemöldökét.
-Hosszú történet, de a fiúkhoz nem megyek haza. Ma nem.-ráztam a fejemet.
-Összevesztél Louis-al?
-Rosszabb.-nyeltem egy nagyot.
-Akkor gyere hozzánk, de nem hagylak itt.-jelentette ki, mire én bólintottam, és elindultam után. Beszálltam hátra a kocsiba, és össze húztam magamat.
-Tessék, itt egy pulcsi.-nyújtott felém egy pulcsit.
-Köszönöm.-bújtam bele a meleg pulóverbe.
-Szóval, mi történt?-nézett rám. Sóhajtottam egy nagyot, és ma már harmadjára belekezdtem a kis történetembe.
Fél óra múlva kiszálltunk a kocsiból, és elcsodálkoztam Billie-ék hatalmas házán. Ahogy beléptünk a házba a kis Jacob szaladt Billie felé.
-Szia prücsök.-kapta fel a srácot, és átölelte.
-Stephany, te mit keresel itt?-nézett rám furcsán Adrienne.
-Hosszú történet, de ma itt alszik ha nem baj.-nyomott egy puszi Adrienne arcára Billie.
-Persze, nyugodtan. Gyere megmutatom, hogy mi hol van.-intett, én pedig követtem. Megmutatta, hogy mit, hol találok, és, hogy hol fogok aludni.
-Adjak egy pólót amiben aludhatsz?-mosolygott rám Adrienne.
-Köszönöm, nem kell.-mosolyogtam vissza.
-Biztos? Van egy rakásnyi Green Day-es póló amit a büdös életben nem fogunk használni.-nevetett.
-Ez esetben elfogadok egyet.-mondtam, mire ő bólintott, és pár perc múlva visszatért egy XL-es pólóval.
-Csak ekkor volt.-nyújtotta át a ruhadarabot.-Jó éjszakát.-mosolygott, és kiment. Ledobtam a pólót az ágyra, és elmentem tusolni.


Másnap semmi erőm nem volt felkelni, de muszáj volt. Megnéztem a telefonomat, és kissé meglepődtem. Összesen 128 (!!) nem fogadott hívás, és 32 üzenet. Kaptam hívást Adam-től, anyutól, John-tól, Katy-től, és még a fiúktól is. Csak Louis-tól nem. Még csak nyolc óra volt, de nem tudtam, hogy a többiek fenn vannak-e már. Letettem az éjjeliszekrényre a telefont, és felhúztam a gatyámat (azért ne egy szál pólóba menjek ki). Kisettenkedtem a konyhába, ahol legnagyobb meglepetésemre Billie-t találtam.
-Jó reggelt.-mosolygott rám.
-Jobbat.-ültem le az asztalhoz.
-Hogy aludtál?-rakott le elém egy bögre teát.
-Pocsékul.-kortyoltam bele a teába.
-Nem is nézel ki jól.-nézett rám.
-Gondolom azaz egy óra alvás megtette a hatását.-vizsgálgattam a bögrét.
-Egyébként jó a pólód.-bökött a fehér GREEN DAY feliratra.
-Ugye?-nevettem.
-És, ezután mi lesz?-ült le elém.
-Fogalmam sincs. Lehet, hogy hazautazok Londonba, és abba hagyom az éneklést.-mondtam szomorúan.
-Az a baj, hogy a hírnevet már nem tudod levakarni magadról. Ez örökké rajtad marad.-húzta el a száját.
-Tudom.-hajtottam le a fejemet.
-Stephany, figyelj rám.-nyúlt felém a kezével, és felemelte az államat, ezzel elérve, hogy ránézzek.-Nem szabad elhagynod magadat. A rajongók számítanak rád. Tudom, hogy nehéz, meg fáj, de túl kell lépned.-mondta.
-Rendben, és köszönöm.-mosolyodtam el halványan.