2. Fejezet

Stephany szemszöge

-Futás.-pattant fel a csíkos pólós elsőnek, és megragadta a csuklómat. A hátsókijárat felé kezdtünk el futni. Hát be volt zárva. A folyosón volt még egy ajtó. Oda gyorsan bementünk, mielőtt még a tömeg utolér minket. Totál sötét volt a szobában.
-Huh ezt megúsztuk.-dőlt neki a szőke az ajtónak.
-Hát ja ez meleg volt.-értett egyet a göndör hajú.
-Elmentek?-kérdeztem. Oké én is valamennyire híres vagyok, de azért annyira nem, hogy sikítozó lány tömeg kergessen.
-Ja, azt hiszem.-hallgatózott a szőke.-Egyébként hol vagyunk?
-Valaki kapcsoljon villanyt.-mondta a csíkos. Elkezdtem tapogatózni a falon. Szerencsére megtaláltam a villanykapcsolót. A raktárban voltunk.
-Köszi.-mosolygott rá.
-Mennem kellene.-húztam el a számat.-Még el sem kezdtem a dalaitokat.
-Nem baj, majd segítünk.-ajánlotta fel a csíkos. Hát ez egy kicsit meglepett. Eddig egyik banda/énekes sem ajánlotta fel a segítségét. Mindig egyedül dolgoztam.
-Hát nem is tudom. Eddig mindig egyedül írtam a dalokat. Bár itt most zenésíteni is kéne, és már nagyon régen gitároztam, zongorázni meg még régebben.-mondtam. Utoljára talán 13 éves koromba játszhattam bármilyen hangszeren. Mivel eddig úgy kérték a dalokat, hogy volt a dallam, és arra írtam szövege, az meg úgy könnyű. De a kettő együtt már nehéz.
-Én tudok gitározni.-nézett rám a szőke.
-Én meg valamennyire zongorázni.-mondta a csíkos.
-Oké, lehet róla szó, de csak holnap. Holnap költözök át abba a lakásba, ahol a zongora van, gitárom meg nincs. Viszont tényleg mennem kell.-mentem ki az ajtón. Már éppen kiléptem a hátsó kijáraton, mikor valaki utánam szólt.
-Steffi! A karkötőd.-nyomta a kezembe a kedvenc karkötőmet a csíkos pólós.
-Köszi...-néztem rá.
-Louis. Louis Tomlinson.-mosolygott.
-Köszönöm, Louis.-néztem bele a szemeibe. Nagy hiba. Mivel el is vesztem bennük. Gyönyörű zöldes-kék szemei voltak.
-Éppen menni készültél, nem?-mosolygott, még mindig a szemembe nézve.
-Ja, igen. Akkor holnap hívlak titeket. Valamikor.-beszéltem össze-vissza.
-Meg van a számunk?-csodálkozott. Ja igen. El kellett volna kérnem.
-Nem még nincs. Megadod a tiedet?-néztem rá. Megadta a telefonszámát, és már rohantam is haza. Igazából fogalmam sincs, hogy miért akartam hazaérni ennyire gyorsan. Lerogytam a kanapéra, és bekapcsoltam a tévét. És magammal találtam szembe magamat. De jó. Megint pletykálnak. Csak egy rövid videó volt, amikor Louis megfogja a csuklómat, és elkezdünk szaladni. Ez oké. De a videón úgy néz ki mintha a kezemet fogná! Adam megfog ölni. Tuti, hogy kinyír. Áhh! Miért kell ezeknek ebbe beleavatkozni? Ekkor csöngettek.