3. Fejezet

Stephany szemszöge

Úristen. Ez tuti Adam. Oda lopakodtam az ajtóhoz, és hallgatóztam. Semmi. Még egyszer csöngetett. Mély levegőt vettem, és kinyitottam az ajtót. És szembe találkoztam a szeretett menedzseremmel. Adam-al. Aki nem túl kedvesen nézett rám.
-Steffi. Ne csináld ezt kérlek. Az elmúlt egy órában majdnem tíz interjút akartak veled csinálni. Mit kavarsz Louis-al?-mondta egyáltalán nem idegesen, hanem inkább aggódva.
-Először is. Interjúra szívesen megyek. Ezt te is tudod. Másodszor. Nem kavarok Lou-val. Csak épp a Starbucks-ban ittam a kávémat, mikor úgy 30 sikítozó lányka szó szerit berontott a kávézóba, és Louis megragadta a csuklómat, hogy nehogy eltapossanak. Egyáltalán nem a kezemet fogja, mint ahogy az azon az idióta videón látszik.-közöltem idegesen, és levágtam magamat a kanapéra.-Miért kell pletykálni?-néztem rá.
-Ne rám nézz. Én csak láttam a videót. Nem én találtam ki.-ült le mellém.-Viszont ezt hivatalosan is közölni kéne a néppel.
-Aha. Majd. Talán. Vagy pletykáljanak amit akarnak.-vonta meg a vállamat. Nem kifejezetten érdekelt ez az egész hülyeségük.
-Tudom, hogy nagyon nem érdekel ez az egész, de muszáj interjút adnod a fiúkkal. És legfőképp Louis-al.-nézett rám Adam.
-Jó lehet róla szó. Valamikor. De akkor kapok egy kis haladékot a dalokkal.
-Attól függ hány interjút adsz.-vigyorgott. Nem szeretem az a vigyorát. Ezután mindig valami rossz jön.-Ha adsz négy interjút kapsz rá két hetet.
-Megegyeztünk.-nyújtottam a kezemet. Adam-ban azt szeretem, hogy nem olyan komoly, és mindig laza. Szerintem nagyon nagy mázlim van vele.

Másnap reggel. A költözés napja. Kivételesen nem a vekker ébresztett, hanem Adam. De hogy a francba jutott be?
-Steffi. Ébredj.-rángatta a vállamat.-Na végre. Öltözz indulunk.-tapsolt kettőt. Kivánszorogtam az ágyból, és gyorsan felöltöztem ahogy Adam kérte. Smink, gyors hajvasalás, és már mehetünk is. A cuccaimat már rég levitette szerencsére. Ahogy leértünk a kocsiba, és elaludtam. Mikor megérkeztünk Adam ébresztett. Ismét.
-Hé királylány. Ébredj. Megjöttünk.
-Jó jó fenn vagyok.-pislogtam nagyokat. Ahogy kiszálltam a kocsiból, ezernyi vaku villanást láttam. Aztán rájöttem, hogy a másik oldalon kellett volna kiszállnom. Így megint visszaültem a kocsiba, és átvánszorogtam a másik oldalra. Ahol egy gyönyörű kertes ház várt. Ahol lakni fogok. De minek nekem ekkora ház?
-Na befele.-tolt beljebb Adam.-Nem egyedül fogsz ebben a házban lakni, hanem a...
-VELÜNK!-ugrottak elő a semmiből a fiúk. Igen a One Direction volt az.
-Aha. Jó. Szuper. Mehetek aludni?-néztem Adam-ra kómásan.
-Nem. Még van valami. Gyere.-rángatott be a garázsba, ahol egy gyönyörű élénk narancssárga kocsi állt.-Anyukád küldi. Elő születésnapi ajándék.
-De a szülinapom egy hónap múlva lesz, és két hét múlva haza utazok.-értetlenkedtem.
-Sajnálom Steffi, de nem. Idén már nem utazol haza.-mondta Adam. Várjunk. Június van, és idén már nem utazok haza?!?
-Tessék?-néztem rá döbbenten.
-Sajnálom királylány.-veregette meg a vállamat Adam, és elment. Vissza mentem a fiúkhoz, akik úgy néztek rám, mintha szellemet látnának.
-Basszus Steffi, jól vagy?-jött oda hozzám Loui.-Teljesen le vagy fehéredve.
-Le kell ülnöm.-nyögtem ki nagy nehezen. A fiúk leültettek a kanapéra, és hoztak vizet.
-Mi történt?-nézett rám a szőke.
-Idén már nem mehetek haza.-mondtam.
-Mi is szeptemberig itt leszünk. Veled.-mondta a göndör.
-Velem? De hát csak most írok nektek pár számot, aztán meg nem lesz több közös munkák. Vagy én tudom rosszul?-néztem rájuk.
-Nem egészen.-kezdte Louis.