Steffi szemszöge
Louis vállára hajtottam a fejemet, és vártam, hogy haza érjünk. Nagyon rosszul estek Adam szavai. Biztos vagyok benne, hogy van vagy 50 nem fogadottam, Adam-től, meg anyutól is, de ez érdekelt a legkevésbé. Nagyon elvoltam kenődve. Ami pedig a vagdosós részt illeti... Tizenhárom lehettem, mikor jelentkeztem egy kisebb tehetség kutatóra. Nem kell ilyen hatalmas dolgot elképzelni, mint például az X Factort. Akkor még apu is velünk élt. Nagyon szerettem apával lenni valamiért. Ő volt a mindenem. Szóval jelentkeztem, és meg is nyertem a tehetségkutatót. Mikor az utolsó fordulóról hazamentem, aput kerestem, hogy elmeséljem neki mi történt, de csak egy levelet találtam. Elment. Ott hagyott. Az osztálytársaim folyton csesztettek amiért indultam azon a tehetségkutatón, és igazából egy barátom sem volt. Adam-el évekkel később találkoztam, mikor elkezdett beindulni a karrierem. Ő volt az első ember akinek teljes mértékben megnyíltam. Úgy néz ki kár volt.
-Megjöttünk.-mondta Paul, mire én felébredtem a bambulásból. Kiszálltam a kocsiból, és nyújtózkodtam egyet.
-Gyere Steffi.-intett Louis.
-Szerintem sétálok egyet. Kiszellőztetem a fejemet.-mondtam, mire ő bólintott. Elindultam a forgalmas úton, és csak sétáltam. Fogalmam se volt, hogy hol voltam, csak mentem előre. Valahogy egy kis parkhoz keveredtem, és ott levágtam magamat a padra. Elővettem a telefonomat, és bekapcsoltam. 32 nem fogadott hívás, és 18 üzenet. Zömében Adam-től, és anyutól, de volt pár üzenet Charlie-tól is. Elraktam a telefonomat, és felálltam a padról. Valamennyire szerencsére tudtam, hogy merről jöttem, így elindultam abba az irányba. Épp egy úton akartam átkelni, de nem néztem szét. Mikor az út közepén lehettem, akkor vettem észre, hogy egy autó közelít felém megállás nélkül. Teljesen lesokkolódtam, és mozdulni sem bírtam. A lábam földbegyökerezett. Ekkor valaki teljes erőből rám ugrott, így átestünk a másik oldalra. A kocsi sofőrje kiszállt, és hozzánk sietett.
-Jézusom, jól vagytok?-segített fel.
-Igen, azt hiszem.-köhögtem, mert felszippantottam egy kis port.
-John, úristen. Te teljesen megzakkantál?-hallottam egy ismerős hangot.
-Ugye nem gondoltad komolyan, hogy végig fogom nézni, ahogy elütik Steffi-t?-mondta ingerülten a mellettem álló John. Én közben nagyokat pislogtam, mert úgy néz ki, hogy minden hova jutott a porból.
-Jó, igazad van. Steffi, jól vagy?-kérdezte aggódva Eddy.
-Persze, és köszönöm.-néztem hálásan John-ra.
-Máskor szerintem nézz szét.-röhögött.
-Megfogadom a tanácsodat.-mosolyodtam el.
-Ha már így "összefutottunk", meghívhatlak egy teára?-váltott témát.
-Nekem még le kell szerveznem a koncertet, úgyhogy ketten mentek.-röhögött Eddy.-Jó teázást.-intett, és már el is tűnt a tömegben.
-Úgy is beszélni szerettem volna veled.-mondta John.
-Miről?-néztem rá furcsán.
-Erről.-fogta meg a csuklómat, és úgy fordította, hogy én is lássam a vágásokat.
-Nagyon jól tudod, hogy mik ezek.-hajtottam le a fejemet.
-Szeretnél róla beszélni?-nézett mélyen a szemembe.
-Valakivel úgyis beszélnem kell róla.-sóhajtottam.-De nem akarom, hogy Louis megtudja.-jelentettem ki. John bólintott, és elindultunk a sarkon lévő teaház felé. Útközben egyszer megállítottak minket autogramért, de nem zavart minket. Beültünk a teaházba, és elmeséltem John-nak az egészet. Nem kíméltem, mindent elmondtam neki, és jól esett megnyílni neki.
-Huh.-szaladt fel a szemöldöke mikor befejeztem.
-Úgyhogy most új menedzser után kell néznem.-kortyoltam bele a teámba.
-Sajnálom.-kavargatta a teáját.
-Ne sajnáld. Lehet, hogy jobb is így.-vontam meg a vállamat. Ekkor megcsörrent a telefonom.-Bocsi, ezt fel kell vennem.-néztem a telóm kijelzőjét, mire ő bólintott.
-Igen?-emeltem a készüléket a fülemhez.
-Szia kincsem. Adam hívott, hogy mi történt.-hallottam anyu hangját.-Ő elmondta az ő szemszögét. Most azt szeretném hallani, hogy igazából mit vágott a fejedhez.-mondta, mire én elmosolyodtam. Anyu tudja, hogy ok nélkül nem vágok pofán senkit sem. Ahhoz tényleg nagyon nyomós ok kell, hogy én verekedjek. Elmondtam, hogy miket vágott a fejemhez az én drága menedzserem.
-Értem. Akkor mond meg neki, hogy ki van rúgva. Puszi.-rakta le. Elröhögtem magamat, és eltettem a telefonomat.
-Anyám úgy döntött, hogy kirúgom Adam-et.-néztem John-ra nevetve. John furcsán nézett rám, aztán ő is elröhögte magát. Kifizettük a teákat, és elindultunk haza. Vagyis én csak akartam, mert fogalmam sem volt, hogy hol vagyok.
-Melyik szállodába szálltatok meg?-röhögött ki John.
-Fogggalmam sincs.-tártam szét a karomat.
-Na. Egyre jobb.-vigyorgott, és elővette a telefonját. Valamit beszélte, de nem értettem, mert írül (?) mondta. Pár perc múlva eltette a telefonját, és intett, hogy kövessem.
-Most hova megyünk?-húztam össze a szemöldökömet.
-A szállodátokhoz.-adta a rövid magyarázatot John. Bólintottam, és az út hátralévő részében csöndben voltunk.
-Hát itt is volnánk.-állt meg mosolyogva a hatalmas hotel előtt.
-Köszönöm, hogy megmentettél, és a teát is.-néztem rá hálásan. John csak bólintott, és közelebb lépett hozzám. Azt hittem megakar ölelni, mint a múltkor, de nem. Zavarodottan álltam egy helybe, közben John arca vészesen közelített az enyémhez. Végül megcsókolt. Fogalmam sem volt, hogy miért, de visszacsókoltam, aztán észbe kaptam, és ellöktem magamtól.
-Mit művelsz?-néztem rá.
-Bocs, nem tudom mi ütött belém.-vakarta a tarkóját.
-Steffi.-hallottam Louis hangját. Megfordultam. Louis döbbenten nézett hol rám, hol John-ra.
-Louis, én...-kezdtem, de reménytelen volt. Louis lesajnáló tekintete kiégette a mellkasomat. Megfordult, és visszament a szállodába. Nem mentem utána. Mozdulni sem bírtam, ma már nem először. Minden összejött.
-Megfogadom a tanácsodat.-mosolyodtam el.
-Ha már így "összefutottunk", meghívhatlak egy teára?-váltott témát.
-Nekem még le kell szerveznem a koncertet, úgyhogy ketten mentek.-röhögött Eddy.-Jó teázást.-intett, és már el is tűnt a tömegben.
-Úgy is beszélni szerettem volna veled.-mondta John.
-Miről?-néztem rá furcsán.
-Erről.-fogta meg a csuklómat, és úgy fordította, hogy én is lássam a vágásokat.
-Nagyon jól tudod, hogy mik ezek.-hajtottam le a fejemet.
-Szeretnél róla beszélni?-nézett mélyen a szemembe.
-Valakivel úgyis beszélnem kell róla.-sóhajtottam.-De nem akarom, hogy Louis megtudja.-jelentettem ki. John bólintott, és elindultunk a sarkon lévő teaház felé. Útközben egyszer megállítottak minket autogramért, de nem zavart minket. Beültünk a teaházba, és elmeséltem John-nak az egészet. Nem kíméltem, mindent elmondtam neki, és jól esett megnyílni neki.
-Huh.-szaladt fel a szemöldöke mikor befejeztem.
-Úgyhogy most új menedzser után kell néznem.-kortyoltam bele a teámba.
-Sajnálom.-kavargatta a teáját.
-Ne sajnáld. Lehet, hogy jobb is így.-vontam meg a vállamat. Ekkor megcsörrent a telefonom.-Bocsi, ezt fel kell vennem.-néztem a telóm kijelzőjét, mire ő bólintott.
-Igen?-emeltem a készüléket a fülemhez.
-Szia kincsem. Adam hívott, hogy mi történt.-hallottam anyu hangját.-Ő elmondta az ő szemszögét. Most azt szeretném hallani, hogy igazából mit vágott a fejedhez.-mondta, mire én elmosolyodtam. Anyu tudja, hogy ok nélkül nem vágok pofán senkit sem. Ahhoz tényleg nagyon nyomós ok kell, hogy én verekedjek. Elmondtam, hogy miket vágott a fejemhez az én drága menedzserem.
-Értem. Akkor mond meg neki, hogy ki van rúgva. Puszi.-rakta le. Elröhögtem magamat, és eltettem a telefonomat.
-Anyám úgy döntött, hogy kirúgom Adam-et.-néztem John-ra nevetve. John furcsán nézett rám, aztán ő is elröhögte magát. Kifizettük a teákat, és elindultunk haza. Vagyis én csak akartam, mert fogalmam sem volt, hogy hol vagyok.
-Melyik szállodába szálltatok meg?-röhögött ki John.
-Fogggalmam sincs.-tártam szét a karomat.
-Na. Egyre jobb.-vigyorgott, és elővette a telefonját. Valamit beszélte, de nem értettem, mert írül (?) mondta. Pár perc múlva eltette a telefonját, és intett, hogy kövessem.
-Most hova megyünk?-húztam össze a szemöldökömet.
-A szállodátokhoz.-adta a rövid magyarázatot John. Bólintottam, és az út hátralévő részében csöndben voltunk.
-Hát itt is volnánk.-állt meg mosolyogva a hatalmas hotel előtt.
-Köszönöm, hogy megmentettél, és a teát is.-néztem rá hálásan. John csak bólintott, és közelebb lépett hozzám. Azt hittem megakar ölelni, mint a múltkor, de nem. Zavarodottan álltam egy helybe, közben John arca vészesen közelített az enyémhez. Végül megcsókolt. Fogalmam sem volt, hogy miért, de visszacsókoltam, aztán észbe kaptam, és ellöktem magamtól.
-Mit művelsz?-néztem rá.
-Bocs, nem tudom mi ütött belém.-vakarta a tarkóját.
-Steffi.-hallottam Louis hangját. Megfordultam. Louis döbbenten nézett hol rám, hol John-ra.
-Louis, én...-kezdtem, de reménytelen volt. Louis lesajnáló tekintete kiégette a mellkasomat. Megfordult, és visszament a szállodába. Nem mentem utána. Mozdulni sem bírtam, ma már nem először. Minden összejött.
