46. Fejezet

Helloooooo! :D Megerőltettem a fantáziámat, és a kedvetekért írtam még egy részt, de az előző részhez is csak két kommentet kaptam, pedig nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre. Nem kell feltétlen csak pozitív komit írni, lehet negatív is, csak szeretnék kapni egy kis visszajelzést, hogy jó vagy rossz-e az amit csinálok. :) Jó olvasást! :D
Sarah. xx

Steffi szemszöge

-Hol vagyok?-pislogtam nagyokat, hogy visszanyerjem a látásomat. Amikor ez bekövetkezett, a kórház melletti parkban találtam magamat, a tó mellett. A gyepen állva szétnéztem a kis parkban. Messze tőlem volt egy pad amin egy ismerős személy ült. Világos farmer dzsekit viselt, fehér pólóval, és fekete gatyával. Rögtön odaszaladtam hozzá, és lehuppanva mellé, magamhoz akartam ölelni.

-Te meg ki vagy, és miért ölelgetsz?-nézett rám értetlenül hatalmas kék szemeivel.

-Louis, én vagyok. Stephany.-nevettem.

-Stephany?-húzta össze a szemöldökét.

-Stephany Wernt.-próbálkoztam tovább.

-Nem ismerek, és nem is ismertem semmilyen Stephany-t.-rázta a fejét.

-Jó, oké. Nagyon vicces vagy, de most már fejezd be a hülyéskedést.-néztem rá szúrósan.

-Boobear, minden rendben?-lépett Louis mellé egy barna hajú gyönyörű lány.

-Persze kicsim.-mosolygott rá Lou.-Figyelj csak, te emlékszel valami Stephany-ra?

-Nem.-rázta a fejét a lány.

-Én sem.-húzta el a száját Louis, és felállva a padról, megcsókolta a lányt.-Gyere, menjünk.-fogta meg a kezét, és elsétáltak, mintha én ott sem lettem. Értetlenül néztem utánuk, aztán pedig éreztem, hogy a torkom összeszorul. Erőtlenül rogytam le a fűre, és az arcomat a tenyerembe temettem.
-Hé, csajszi. Minden oké?-hallottam egy ismerős hangot. Könnyes szemmel néztem fel a mellettem álló szőke srácra.
-Niall?
-Honnan tudod a nevemet?-nézett rám furcsán.
-Nyár eleje óta az egyik legjobb barátom vagy.-szipogtam.
-Tényleg?-pislogott értetlenül, mire én bólintottam.-Hogy hívnak?-telepedett le mellém.
-Steffi.
-És honnan is ismerjük egymást?
-Louis barátnője vagyok.-töröltem le az arcomat.
-Ki az a Louis?-pislogott értetlenül a szőkeség.
-Louis Tomlinson, az együttesetek egyik tagja.
-Steffi, szerintem te összekeversz valakivel.-nevetett Niall.-Nem ismerek Louis-t, és nincs is együttesem. Még énekelni sem tudok.-rázta a fejét mosolyogva.
-Mi történt veled? Mi történt a többiekkel? A One Direction-el?
-Csajszi, tényleg nem tudom miről beszélsz.-grimaszolt.-Totál fura vagy, de bírlak.-boxolt bele a vállamba.


-Steff, Steff. Ébredj.-rázta valaki a vállamat.
-Mi? Mi történt?-kapkodtam a levegőt.
-Semmi, csak rosszat álmodtál.-mosolygott rám Ed. Csak egy álom volt. Miért álmodok én egyre gyakrabban ilyen hülyeségeket?
-Mit keresel itt?-pislogtam rá értetlenül.
-A srácok elmentek Liverpool-ba, és Paul valahogy berakatta Louis-t hajnabla a turné buszba, úgyhogy Harry a lelkemre kötötte, hogy itt legyek veled.-magyarázta.
-Aha.-ültem feljebb az ágyon.
-Hoztam kaját. Kérsz?-mosolygott.
-Nem, köszi. A műtét előtt nem ehetek, és utána sem. Talán holnap.-mosolyodtam el én is, és tovább fürkésztem Ed arcát.
-Na, mi az?-nevetett.
-Érdekes, hogy eltelt tíz év, de a mosolyod semmit sem változott.
Ezen a kijelentésemet Ed ismét elvigyorodott. Tényleg semmit sem változott.
Odanyúltam az éjjeliszekrényen (inkább éjjeliszekrényszerűségnek nevezném) heverő telefonomhoz, és közben átpillantottam a másik ágyra, de az üres volt. Sharon sehol sem volt.
-Ed, mikor bejöttél egyedül voltam?-néztem kérdőn Ed-re.
-Hát, már egy jó fél órája itt vagyok, és mikor megjöttem volt itt egy kislány. Azt hittem, hogy alszik, de mikor bejött a nővér, és megpróbálta felébreszteni nem kelt fel, így hát elvitte valahova. Miért?-nézett rám értetlenül.
Nem kelt fel. Csak ez az egy mondat zúgott a fülemben.
Reflexből lerántottam magamról a takarót, és már indultam is volna ki ha a dokim meg nem jelenik az ajtóban.
-Nem-nem. Miss Wernt, feküdjön szépen vissza. Ma már nem megy se hova sem.-tolt vissza az ágyamhoz a doki.
-Doktor úr, megtudja mondani, hogy mi történt a szoba társammal?-ültem le az ágyamra.
-A kis Sharon-al?-nézett rám furcsán.
-Igen.-bólintottam.
-Nagyon kíváncsi rá?-sóhajtott fáradtan.
-Igen.-bólintottam ismét.
-Rendben. Egy pillanat is utána nézek.-ment ki az ajtón.
-Biftrof em keéf?-kérdezte Ed teli szájjal.
-Igen, biztos nem kérek.-néztem rá fáradtan. Ed bólintott, és lenyelte a nagy falatot.
-Egyébként...-kezdte volna, de megcsörrent a telefonom. Louis neve villogott a képernyőn.
-Igen?
-...Nem érdekel!-ordított Louis, mire kicsit eltoltam a fülemtől a készüléket.
-Haver, nyugodj már le.-hallottam Harry hangját.
-Adjátok már vissza a telefonomat!-ordított Louis ismét.
-Srácok!-szóltam bele a telefonba.
-Szia Steffi. Bocsi, véletlen hívtunk.-mondta Niall.-Mindjárt visszahívlak a saját telómról. Szia.-tette le.
Értetlenül bámultam a kezemben lévő telefonra, aztán nagyokat pislogva Ed-re néztem.
-Ez... fura volt.-állapítottam meg.
-Tényleg nem kérsz?-nézett rám Ed a kezében tartva még egy hamburgert, mire én össze húzott szemöldökkel néztem rá.
-Te komolyan nem változtál semmit.