45. Fejezet

Hello srácok!:) Huh, hát eltelt három hónap az utolsó rész óta. :/ Tudom, hogy már sokszor mondtam, de még mondani is fogom: Sajnálom, hogy csak így simán abba hagytam a sztori közepén.
Nem ígérem, hogy ezentúl lesz rendszeresen rész, de szerintem ha jön az ihlet akkor havonta egy-egy ilyen kis bénasággal, mint ez megdoblak titeket. :D Addig is legyetek jók. :)
ui.: Blanka remélem örülsz. xd
Sarah. xx

Steffi szemszöge

-Tudod, akkoriban mikor jelentkeztél a tehetségkutatóra, ajánlottak nekem egy állást. Egy amerikai műsorba kerestek stábtagokat, és jó pénzt ígértek a munkáért. Anyádnak mondtam is, hogy kaptam egy ilyen ajánlatot, de azt mondta, hogy ne vállaljam el, viszont akkoriban nagyon kellett volna nekünk a pénz, így nem törődve semmivel sem, elvállaltam a munkát, és kirepültem Amerikába. Két hónap alatt sikerült egy szép összeget összekaparnom ebből a munkából, de mikor hazajöttem hozzátok, édesanyád elküldött melegebb éghajlatra. Látni sem akart, jogosan. Ezek után nem tudtam mást tenni, visszautaztam Amerikába. Hetente írtam nektek, de sosem jött válasz. Rá öt hónapra, megint hazautaztam Londonba, remélve, hogy újra láthatlak téged, meg a bátyádat, de mikor bekopogtattam a házba, egy hölgy nyitott ajtót. Azt mondta, hogy elköltöztetek, mert egy férfi folyton zaklatott titeket bocsánat kérő levelekkel. Négy évig dolgoztam abban a műsorban, de mikor felakartam mondani, a kezembe adtak egy gitárt, hogy énekeljek. Onnantól kezdve háttérénekesként dolgoztam az American Talent-ben. Rá egy évre megtudtam, hogy New York-ban élsz, és énekesként dolgozom. Úgy éreztem, hogy muszáj megkeresnem téged, de mikor éppen, hogy csak belekezdtem volna a kutatásba, felhívott egy férfi, hogy tartsam magam távol tőled. Fogalmam sincs, hogy ki volt az, de megfenyegetett, és ezek után nem volt elég bátorságom felkeresni téged.-fejezte be a történetet Alex.
Egy fajta kínos csönd állt be a kórházi szobába. Mindenki próbálta emészteni a hallottakat.
-Tudom, hogy fel kellett volna, hogy keresselek, de valaki mindig megakadályozott benne.-nézett rám.
-Viszont-szólalt meg Louis az ajtó előtt állva, kávéval a kezében.-Lehet, hogy nem csak a kifogásokat kéne keresni, hanem odaállni, átölelni a megbántott személyt, és bocsánatot kérni, hisz erre találták ki a bocsánat kérést.-nézett Alex-ra.
-Te meg mikor jöttél be?-pislogott értetlenül Harry.
-Mikor Alex elkezdte.-kortyolt bele a kávéjába Lou, de mikor látta, hogy senki sem mozdul, és semmi sem történik felsóhajtott.-Most őszintén: mire vár? Tapsra?-nézett kérdőn Alex-re.
-Sajnálom, hogy nem voltam veled a fontosabb időkben.-fordult felém Alex, és szorosan magához ölelt. Először kicsit visszább húzódtam, de mikor Louis rám nézett, elmosolyodtam, és visszaöleltem apát.
Lehunytam a szememet, és nyeltem egy nagyot, hogy ne folyjanak le a könnycseppek az arcomon.
-Hiányoztál.-öleltem át még szorosabban (ha ez lehetséges).
-Nekem is hiányoztál.-simogatta a hátamat.
Apu rá egy fél órára ment el, akkor is csak azért, mert a nővér elzavarta. Na, köszi. Ezek után egyedül maradtam a srácokkal, akik unatkoztak, ezért elfoglalták magukat. Volt aki a kanapén aludt (Harry), volt aki Harry-n ülve játszott a telefonján (Zayn), voltak akik Sharon-nak meséltek vicces sztorikat (Niall és Liam), és volt aki mellettem ülve hallgatta ahogy intézem a telefonokat (ezt nehéz lesz kitalálni).
-Lisa, csak azt kérem, hogy mondj valamit a rajongóknak, mert ez így nem jó, hogy naphosszat a kórház előtt ülnek, és várják, hogy kimenjek. Nekem mindegy, hogy mit mondasz. Akár az igazat is mondhatod.
-De ha elmondom az igazat kitörik a pánik, és mindenki oda fog menni a kórházhoz.
-Jó, nekem mindegy, hogy mit mondasz, de próbált meg eltüntetni őket a kórház elől, mert ez így senkinek sem jó.-sóhajtottam, és letettem a telefont.
-Még kit kell felhívnod?-nézett rám Louis.
-Szerintem egyenlőre ennyi volt.-nyomkodtam a telefonomat.
-Zayn, szállj le rólam.-hallottuk Harry tompa hangját, mire Zayn felpattant a kanapéról.
-Úristen, Harry. Ugye jól vagy?-játszotta meg a pánikot.
-Attól függetlenül, hogy eltörted az egyik bordámat, igen, egész jól.-nyújtózkodott Hazza.
-Harry, nyugi. Lemész a recepcióhoz, mondod, hogy mi a bajod, és két perc alatt helyre raknak.-mosolyogtam.
-Na, még az kéne, hogy engem is bebörtönözzenek egy ilyen szobába, mert Malik rám ült. Kösz, kihagyom.-vette elő a telefonját.-Srácok, szerintem én lelépek egy kis időre.
-Hova?-szaladt fel Louis szemöldöke.
-Ed-el találkozom.-vágta rá a göndörke.
-Miért nem hívod ide?-nézett fel a telefonjából Zayn.
-Mert...-kezdte el Harry, de végül megvonta a vállát.-Fogalmam sincs.-vette elő nevetve a telefonját.
-Kiről van szó?-pislogtam értetlenül Louis-ra.
-Harry egyik haverjáról. Biztos ismered.-adta a kimerítő választ Louis.
-Ki kajás?-vette el a telefont a füle mellől Harry.
-Én!-vágta rá Niall. Louis-val automatikusan összenéztünk, és bólintottunk.
-Mi is.-néztem Harry-re.
-Ja, hozhatsz kaját.-folytatta a beszélgetést a haverjával.
Húsz perc sem telt bele, kopogtak az ajtón.
-Gyere.-szóltam fel sem ülve az ágyon.
-Meghoztam a kaját.-lépett be egy vörös srác. Valahonnan ismerős volt, de nagyon.
-Ed, mondtam már, hogy imádlak?-szaladt oda a sráchoz Niall.
-Ja, lehet. Nem tartom számon, hogy mikor hozok neked kaját.-pacsizott le Harry-vel, aztán Louis-val is kezet fogott, ekkor szúrt ki engem. Először furcsán méregetett, mire én a kezemet nyújtottam felé.
-Stephany Wernt.-mosolyogtam.
-Ed Sheeran.-mondta furcsállva.
-Sheeran...Hm. Általánosban a legjobb haverom vezetékneve is Sheeran volt.-nevettem.
-Stef?-húzta össze a szemöldökét.
-Nigel.-ült ki hatalmas mosoly az arcomra, és magamhoz öleltem a srácot.