47. Fejezet

Helloooooo!:D Na, gyors voltam?:) Remélem örültök, hogy ilyen gyorsan sikerült új részt hoznom. 

Egyébként köszönöm a kommenteket, nagyon jól estek! :)

Sarah. xx

Steffi szemszöge

Pár perccel később a doki visszatért, nem túl jó hírekkel.

-Legutóbbi értesüléseink szerint a kis Sharon-t átszállították a Saint Thomas kórházba.-nézte (gondolom) Sharon kórlapját.

-De mégis mi történt vele?-kezdtem el még jobban bepánikolni.

-Azt sajnos már nem tudom megmondani.-csapta a hóna alá a kórlapot.-A nővér azt mondta, hogy nem kelt fel, és Sharon orvosa pedig a Saint Thomas-ban van, így átvitték oda. Ennél többet nem tudunk. Sajnálom.-nézett rám bűnbánóan.

-Értem, köszönöm.-bólintottam halvány mosollyal az arcomon, mire a doki ismét távozott. 

Visszafeküdve az ágyba magamra húztam a takarót, és Ed felé fordultam.

-Ugye te itt leszel mikor felébredek?-pislogtam nagyokat.

-Persze.-mosolyodott el a kissé kócos srác.

Erős fájdalommal, és ordítozásra ébredni nem a legkellemesebb dolog egy műtét után, főként ha a két ordítozó személy a pasid, és az egykori legjobb barátod.

-Louis, őszintén: most mi bajod van? Amíg ki nem derült, hogy Steffi a gyerekkori barátom semmi bajod nem volt velem!-hallottam Ed hangját.

-Csak az irritál, hogy amióta ez az egész kiderült nem tágítasz mellőle, előtte pedig az sem érdekelt, hogy él-e még!-emelte fel ismét a hangját Louis.

-Srácok, nem hagynátok abba? Egy kórházba vagytok ha nem tűnt volna fel!-szólt rájuk ingerülten Harry.-Menjetek ki és ott oldjátok meg a féltékenységi problémáitokat.-mondta egyszerűen. A következő pillanatban hangos ajtócsapódás volt hallható, aztán egy hatalmas sóhajtás.

-Egy féltékeny idióta vagy, tudsz róla?-szegezte a kérdést valakinek Zayn.

-Nem tudtok ti semmit.-vágta rá Louis, és ő is távozott.

Ekkor bele nyílalt a hasamba a fájdalom, mire okvetlenül is felnyögtem.

-Steffi, ébren vagy?-simította meg a karomat Harry. Lassan kinyitottam a szememet, de először csak fehér foltokat láttam, aztán pár pillanattal később kitisztult a kép.

Oldalra fordítottam a fejemet, és úgy fürkésztem a srácok arcát. Ijedtség és félelem volt a szemükben.
-Mennyit hallottál?-harapott bele az alsó ajkába Niall.
-Eleget.-mondtam erőtlen hangon, mire Niall összeszorított ajkakkal bólintott.
-Fáj valamid?-próbálta terelni a témát Harry.
-Hazza, most őszintén: egy műtét után szerinted mije nem fáj az embernek?-nézett rá fáradtan Zayn.
-Hány óra van?-próbáltam feljebb ülni, de a hasamon lévő kötés miatt nem bírtam, így fekve maradtam.
-Fél hat lesz.-vizsgálgatta a telefonját Liam.
-Szép estét Miss Wernt.-sétált be a szobába a dokim.-Hogy érzi magát?-lépett az infúzió mellé.
-Enyhe hányinger, és néha bele nyílal a hasamba a fájdalom.-néztem fel rá.
-Ezek teljesen normális tünetek. Reggelre remélhetőleg el fog múlni.-mosolygott rám.
-És meddig leszek még benn tartva?
-Ha szerencséje van, és nem lesz áttét akkor kettő, maximum három hét.-állítgatta tovább az infúziómat.-Beszélhetnék a fiatal urakkal odakint?-fordult a srácok felé, mire a fiúk bólintottak, és kivonultak a folyosóra. Amíg ők kinn beszélgettek volt időm kicsit átgondolni a dolgokat.
Talán túl sok minden történt az elmúlt napokban, vagy talán túl sok minden változott meg egyik pillanatról a másikra.
Nyár elején még csak egy kis rajongótáborral rendelkező lány voltam aki remélte, hogy egyszer csak helyre jön az élete, és nem csak egy dalszövegíró valaki lesz, hanem popsztár. És mikor jött ez az öt srác minden megváltozott... Hogy is volt? Baby, you light up my world like nobody else. Igen, felvillanyozták az életemet. Nélkülük nagy eséllyel még mindig csak egy dalszövegíró lány lennék, aki mögött a bátyja, és egy kisebb rajongó tábor áll. Nagyon sokat köszönhetek nekik, és szerintem ezt ők ezt nagyon jól tudják, pedig egyszer sem mondtam még nekik. Hm. Ideje lenne már megköszönni.
Viszont mielőtt John megcsókolt minden más volt, vagy nem is tudom. Louis volt a móka mester, Niall az aranyos ír manó, Zayn a zárkózott Bradford Bad Boy, Liam aki mindenkit mindentől féltett, és Harry, Louis legjobb barátja. Mostanra más lett a felállás. Mindegyikük sokkal komolyabban veszi a dolgokat, és ahogy észrevettem Louis sokkal féltékenyebb is. Vagy csak nem bízik bennem? Sajnos nyáron adtam rá okot, hogy ne bízzon bennem, így még ez is lehetséges.
-Steffi, nem baj ha mi most elmegyünk?-szakította félbe a gondolat menetem Harry.
-Egyedül akartok hagyni?-néztem rájuk szomorúan.
-Paul hívott, hogy mennünk kéne próbálni.-jelent meg Niall feje az ajtóban.
-Akkor menjetek csak.-mosolyodtam el halványan.
-Megleszel egyedül?
-Persze.-bólintottam, mire Harry elindult kifelé.
-Harry.-szóltam utána, mire kérdőn fordult vissza.-Köszönöm.-néztem rá hálásan.
-Mégis mit?-sétált vissza hozzám.
-Mindent.-mosolyogtam, mire Harry is elmosolyodott, és óvatosan átölelt.
-Mi köszönjük.-suttogta, mire én lehunytam a szememet.
-Bocs, hogy megzavarom ezt a felettébb gyönyörű pillanatot, de meg van Louis, és menni kéne.-röhögött Zayn.
-Holnap jövünk.-mosolygott rám Harry, és kisietett az ajtón, ismét magamra hagyva a gondolataimmal.
Az idő eszméletlen lassan telt ahogy csak feküdtem az ágyamban, és a plafont bámultam (már ideje lenne újra festeni).
Úgy kilenc óra körül bejött a doki, és levette (végre) infúziót. Azt mondta, hogy majd holnap kapok újat.
Amint kilépett az ajtón, egy hirtelen ötlettől vezérelve lerántottam magamról a takarót, és óvatosan kimászva az ágyból előkotortam a ruháimat. Amilyen gyorsan csak lehetett felöltöztem, és az ajtóhoz lépve hallgatózni kezdtem. Csönd volt. Óvatosan kinyitottam az ajtót, és kilépve az üres folyosóra, szét néztem. Egy-egy beteg járkált nővérrel az oldalán, de semmi extra. Lesiettem a lépcsőn, és kilépve a friss levegőre elfogott egy fajta jó érzés. Szétnézve a sötét utcán, elindultam jobbra, a part felé.
Őszintén szólva, bele sem gondoltam, hogy mekkora bajba kerülhetek, vagy, hogy mi történhet amíg kinn vagyok a szabad levegőn, mert nem érdekelt. Egyszerűen csak szerettem volna kicsit szabadon sétálgatni sikítozó rajongók és orvosi műszerek nélkül.
Ahogy odaértem a parthoz, végig pásztáztam a nyugodt vizet. Egyszerűen gyönyörű, ahogy a város fényei visszatükröződnek a vízen.
Motoszkálást hallottam mögülem, így ijedten fordultam hátra. Senki sem volt ott. A következő pillanatban egy erős kéz ragadott meg, és azzal a lendülettel be fogta a számat, hogy visszatartsa a feltörni készülő sikításomat.

46. Fejezet

Helloooooo! :D Megerőltettem a fantáziámat, és a kedvetekért írtam még egy részt, de az előző részhez is csak két kommentet kaptam, pedig nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre. Nem kell feltétlen csak pozitív komit írni, lehet negatív is, csak szeretnék kapni egy kis visszajelzést, hogy jó vagy rossz-e az amit csinálok. :) Jó olvasást! :D
Sarah. xx

Steffi szemszöge

-Hol vagyok?-pislogtam nagyokat, hogy visszanyerjem a látásomat. Amikor ez bekövetkezett, a kórház melletti parkban találtam magamat, a tó mellett. A gyepen állva szétnéztem a kis parkban. Messze tőlem volt egy pad amin egy ismerős személy ült. Világos farmer dzsekit viselt, fehér pólóval, és fekete gatyával. Rögtön odaszaladtam hozzá, és lehuppanva mellé, magamhoz akartam ölelni.

-Te meg ki vagy, és miért ölelgetsz?-nézett rám értetlenül hatalmas kék szemeivel.

-Louis, én vagyok. Stephany.-nevettem.

-Stephany?-húzta össze a szemöldökét.

-Stephany Wernt.-próbálkoztam tovább.

-Nem ismerek, és nem is ismertem semmilyen Stephany-t.-rázta a fejét.

-Jó, oké. Nagyon vicces vagy, de most már fejezd be a hülyéskedést.-néztem rá szúrósan.

-Boobear, minden rendben?-lépett Louis mellé egy barna hajú gyönyörű lány.

-Persze kicsim.-mosolygott rá Lou.-Figyelj csak, te emlékszel valami Stephany-ra?

-Nem.-rázta a fejét a lány.

-Én sem.-húzta el a száját Louis, és felállva a padról, megcsókolta a lányt.-Gyere, menjünk.-fogta meg a kezét, és elsétáltak, mintha én ott sem lettem. Értetlenül néztem utánuk, aztán pedig éreztem, hogy a torkom összeszorul. Erőtlenül rogytam le a fűre, és az arcomat a tenyerembe temettem.
-Hé, csajszi. Minden oké?-hallottam egy ismerős hangot. Könnyes szemmel néztem fel a mellettem álló szőke srácra.
-Niall?
-Honnan tudod a nevemet?-nézett rám furcsán.
-Nyár eleje óta az egyik legjobb barátom vagy.-szipogtam.
-Tényleg?-pislogott értetlenül, mire én bólintottam.-Hogy hívnak?-telepedett le mellém.
-Steffi.
-És honnan is ismerjük egymást?
-Louis barátnője vagyok.-töröltem le az arcomat.
-Ki az a Louis?-pislogott értetlenül a szőkeség.
-Louis Tomlinson, az együttesetek egyik tagja.
-Steffi, szerintem te összekeversz valakivel.-nevetett Niall.-Nem ismerek Louis-t, és nincs is együttesem. Még énekelni sem tudok.-rázta a fejét mosolyogva.
-Mi történt veled? Mi történt a többiekkel? A One Direction-el?
-Csajszi, tényleg nem tudom miről beszélsz.-grimaszolt.-Totál fura vagy, de bírlak.-boxolt bele a vállamba.


-Steff, Steff. Ébredj.-rázta valaki a vállamat.
-Mi? Mi történt?-kapkodtam a levegőt.
-Semmi, csak rosszat álmodtál.-mosolygott rám Ed. Csak egy álom volt. Miért álmodok én egyre gyakrabban ilyen hülyeségeket?
-Mit keresel itt?-pislogtam rá értetlenül.
-A srácok elmentek Liverpool-ba, és Paul valahogy berakatta Louis-t hajnabla a turné buszba, úgyhogy Harry a lelkemre kötötte, hogy itt legyek veled.-magyarázta.
-Aha.-ültem feljebb az ágyon.
-Hoztam kaját. Kérsz?-mosolygott.
-Nem, köszi. A műtét előtt nem ehetek, és utána sem. Talán holnap.-mosolyodtam el én is, és tovább fürkésztem Ed arcát.
-Na, mi az?-nevetett.
-Érdekes, hogy eltelt tíz év, de a mosolyod semmit sem változott.
Ezen a kijelentésemet Ed ismét elvigyorodott. Tényleg semmit sem változott.
Odanyúltam az éjjeliszekrényen (inkább éjjeliszekrényszerűségnek nevezném) heverő telefonomhoz, és közben átpillantottam a másik ágyra, de az üres volt. Sharon sehol sem volt.
-Ed, mikor bejöttél egyedül voltam?-néztem kérdőn Ed-re.
-Hát, már egy jó fél órája itt vagyok, és mikor megjöttem volt itt egy kislány. Azt hittem, hogy alszik, de mikor bejött a nővér, és megpróbálta felébreszteni nem kelt fel, így hát elvitte valahova. Miért?-nézett rám értetlenül.
Nem kelt fel. Csak ez az egy mondat zúgott a fülemben.
Reflexből lerántottam magamról a takarót, és már indultam is volna ki ha a dokim meg nem jelenik az ajtóban.
-Nem-nem. Miss Wernt, feküdjön szépen vissza. Ma már nem megy se hova sem.-tolt vissza az ágyamhoz a doki.
-Doktor úr, megtudja mondani, hogy mi történt a szoba társammal?-ültem le az ágyamra.
-A kis Sharon-al?-nézett rám furcsán.
-Igen.-bólintottam.
-Nagyon kíváncsi rá?-sóhajtott fáradtan.
-Igen.-bólintottam ismét.
-Rendben. Egy pillanat is utána nézek.-ment ki az ajtón.
-Biftrof em keéf?-kérdezte Ed teli szájjal.
-Igen, biztos nem kérek.-néztem rá fáradtan. Ed bólintott, és lenyelte a nagy falatot.
-Egyébként...-kezdte volna, de megcsörrent a telefonom. Louis neve villogott a képernyőn.
-Igen?
-...Nem érdekel!-ordított Louis, mire kicsit eltoltam a fülemtől a készüléket.
-Haver, nyugodj már le.-hallottam Harry hangját.
-Adjátok már vissza a telefonomat!-ordított Louis ismét.
-Srácok!-szóltam bele a telefonba.
-Szia Steffi. Bocsi, véletlen hívtunk.-mondta Niall.-Mindjárt visszahívlak a saját telómról. Szia.-tette le.
Értetlenül bámultam a kezemben lévő telefonra, aztán nagyokat pislogva Ed-re néztem.
-Ez... fura volt.-állapítottam meg.
-Tényleg nem kérsz?-nézett rám Ed a kezében tartva még egy hamburgert, mire én össze húzott szemöldökkel néztem rá.
-Te komolyan nem változtál semmit.

45. Fejezet

Hello srácok!:) Huh, hát eltelt három hónap az utolsó rész óta. :/ Tudom, hogy már sokszor mondtam, de még mondani is fogom: Sajnálom, hogy csak így simán abba hagytam a sztori közepén.
Nem ígérem, hogy ezentúl lesz rendszeresen rész, de szerintem ha jön az ihlet akkor havonta egy-egy ilyen kis bénasággal, mint ez megdoblak titeket. :D Addig is legyetek jók. :)
ui.: Blanka remélem örülsz. xd
Sarah. xx

Steffi szemszöge

-Tudod, akkoriban mikor jelentkeztél a tehetségkutatóra, ajánlottak nekem egy állást. Egy amerikai műsorba kerestek stábtagokat, és jó pénzt ígértek a munkáért. Anyádnak mondtam is, hogy kaptam egy ilyen ajánlatot, de azt mondta, hogy ne vállaljam el, viszont akkoriban nagyon kellett volna nekünk a pénz, így nem törődve semmivel sem, elvállaltam a munkát, és kirepültem Amerikába. Két hónap alatt sikerült egy szép összeget összekaparnom ebből a munkából, de mikor hazajöttem hozzátok, édesanyád elküldött melegebb éghajlatra. Látni sem akart, jogosan. Ezek után nem tudtam mást tenni, visszautaztam Amerikába. Hetente írtam nektek, de sosem jött válasz. Rá öt hónapra, megint hazautaztam Londonba, remélve, hogy újra láthatlak téged, meg a bátyádat, de mikor bekopogtattam a házba, egy hölgy nyitott ajtót. Azt mondta, hogy elköltöztetek, mert egy férfi folyton zaklatott titeket bocsánat kérő levelekkel. Négy évig dolgoztam abban a műsorban, de mikor felakartam mondani, a kezembe adtak egy gitárt, hogy énekeljek. Onnantól kezdve háttérénekesként dolgoztam az American Talent-ben. Rá egy évre megtudtam, hogy New York-ban élsz, és énekesként dolgozom. Úgy éreztem, hogy muszáj megkeresnem téged, de mikor éppen, hogy csak belekezdtem volna a kutatásba, felhívott egy férfi, hogy tartsam magam távol tőled. Fogalmam sincs, hogy ki volt az, de megfenyegetett, és ezek után nem volt elég bátorságom felkeresni téged.-fejezte be a történetet Alex.
Egy fajta kínos csönd állt be a kórházi szobába. Mindenki próbálta emészteni a hallottakat.
-Tudom, hogy fel kellett volna, hogy keresselek, de valaki mindig megakadályozott benne.-nézett rám.
-Viszont-szólalt meg Louis az ajtó előtt állva, kávéval a kezében.-Lehet, hogy nem csak a kifogásokat kéne keresni, hanem odaállni, átölelni a megbántott személyt, és bocsánatot kérni, hisz erre találták ki a bocsánat kérést.-nézett Alex-ra.
-Te meg mikor jöttél be?-pislogott értetlenül Harry.
-Mikor Alex elkezdte.-kortyolt bele a kávéjába Lou, de mikor látta, hogy senki sem mozdul, és semmi sem történik felsóhajtott.-Most őszintén: mire vár? Tapsra?-nézett kérdőn Alex-re.
-Sajnálom, hogy nem voltam veled a fontosabb időkben.-fordult felém Alex, és szorosan magához ölelt. Először kicsit visszább húzódtam, de mikor Louis rám nézett, elmosolyodtam, és visszaöleltem apát.
Lehunytam a szememet, és nyeltem egy nagyot, hogy ne folyjanak le a könnycseppek az arcomon.
-Hiányoztál.-öleltem át még szorosabban (ha ez lehetséges).
-Nekem is hiányoztál.-simogatta a hátamat.
Apu rá egy fél órára ment el, akkor is csak azért, mert a nővér elzavarta. Na, köszi. Ezek után egyedül maradtam a srácokkal, akik unatkoztak, ezért elfoglalták magukat. Volt aki a kanapén aludt (Harry), volt aki Harry-n ülve játszott a telefonján (Zayn), voltak akik Sharon-nak meséltek vicces sztorikat (Niall és Liam), és volt aki mellettem ülve hallgatta ahogy intézem a telefonokat (ezt nehéz lesz kitalálni).
-Lisa, csak azt kérem, hogy mondj valamit a rajongóknak, mert ez így nem jó, hogy naphosszat a kórház előtt ülnek, és várják, hogy kimenjek. Nekem mindegy, hogy mit mondasz. Akár az igazat is mondhatod.
-De ha elmondom az igazat kitörik a pánik, és mindenki oda fog menni a kórházhoz.
-Jó, nekem mindegy, hogy mit mondasz, de próbált meg eltüntetni őket a kórház elől, mert ez így senkinek sem jó.-sóhajtottam, és letettem a telefont.
-Még kit kell felhívnod?-nézett rám Louis.
-Szerintem egyenlőre ennyi volt.-nyomkodtam a telefonomat.
-Zayn, szállj le rólam.-hallottuk Harry tompa hangját, mire Zayn felpattant a kanapéról.
-Úristen, Harry. Ugye jól vagy?-játszotta meg a pánikot.
-Attól függetlenül, hogy eltörted az egyik bordámat, igen, egész jól.-nyújtózkodott Hazza.
-Harry, nyugi. Lemész a recepcióhoz, mondod, hogy mi a bajod, és két perc alatt helyre raknak.-mosolyogtam.
-Na, még az kéne, hogy engem is bebörtönözzenek egy ilyen szobába, mert Malik rám ült. Kösz, kihagyom.-vette elő a telefonját.-Srácok, szerintem én lelépek egy kis időre.
-Hova?-szaladt fel Louis szemöldöke.
-Ed-el találkozom.-vágta rá a göndörke.
-Miért nem hívod ide?-nézett fel a telefonjából Zayn.
-Mert...-kezdte el Harry, de végül megvonta a vállát.-Fogalmam sincs.-vette elő nevetve a telefonját.
-Kiről van szó?-pislogtam értetlenül Louis-ra.
-Harry egyik haverjáról. Biztos ismered.-adta a kimerítő választ Louis.
-Ki kajás?-vette el a telefont a füle mellől Harry.
-Én!-vágta rá Niall. Louis-val automatikusan összenéztünk, és bólintottunk.
-Mi is.-néztem Harry-re.
-Ja, hozhatsz kaját.-folytatta a beszélgetést a haverjával.
Húsz perc sem telt bele, kopogtak az ajtón.
-Gyere.-szóltam fel sem ülve az ágyon.
-Meghoztam a kaját.-lépett be egy vörös srác. Valahonnan ismerős volt, de nagyon.
-Ed, mondtam már, hogy imádlak?-szaladt oda a sráchoz Niall.
-Ja, lehet. Nem tartom számon, hogy mikor hozok neked kaját.-pacsizott le Harry-vel, aztán Louis-val is kezet fogott, ekkor szúrt ki engem. Először furcsán méregetett, mire én a kezemet nyújtottam felé.
-Stephany Wernt.-mosolyogtam.
-Ed Sheeran.-mondta furcsállva.
-Sheeran...Hm. Általánosban a legjobb haverom vezetékneve is Sheeran volt.-nevettem.
-Stef?-húzta össze a szemöldökét.
-Nigel.-ült ki hatalmas mosoly az arcomra, és magamhoz öleltem a srácot.

Díj :)

Na srácok, először is közérdekű közlemény, mert van két dolog amit feltétlen tudnotok kell. 
1. Nyakunkon a suli, és totáááááááááál elvagyok havazva (:@), így nagyon kevés időm jut blogot írni. 2. Kaptam már (ha jól számoltam) 7 díjat tőletek, amit nagyon köszönök, és bocsi de nem fogom mindet kirakni. :D
Tényleg nagyon sajnálom, de mikor van egy kis szabadidőm megígérem, hogy megírom a következő részeket. 

Köszönöm szépen a díjat a One Direction Tényeknek! :)

1.) Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról!

2.) A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell!

3.) 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek!

4.) 11 embert meg kell jelölni és linkelni! (Nincs visszaadás/visszajelölés) 

1.)

1. Sára a nevem.

2. Imádok gitározni, énekelni, és zenét hallgatni.

3. A One Direction, a Green Day, és a Jedward a három kedvenc 'bandám'.

4. Imááááááádom a kutyákat. (:$)

5. A 14. életévemet töltöm.

6. Ez a második blogom.

7. Egyke vagyok, de van három uncsitesóm.

8. A kedvenc sorozatom az Így jártam anyátokkal.

9. Leginkább fiú haverjaim vannak.

10. Szegeden élek.

11. Leginkább csak külföldi előadók számait hallgatom.

2.)

1. Mikor és miért kezdtél el blogot írni?: Idén június elején, viszont azt már nem tudom, hogy miért o.O
2. Ez hányadik díjad?: Az első amit kiraktam, de már volt jó pár.
3. Olvasod valamelyik blogomat/blogunkat?: Mindet. :D
4. Ki a kedvenc énekesed?: Pillanatnyilag John Grimes.
5. Melyik a kedvenc bandád (1Dn kívül!) ?: Green Day
6. Mi a csengőhangod?: 1D - WMYB
7. Melyik a kedvenc zeneszámod?: Jedward - Under Pressure
8. Mit csinálsz éppen most?: Írok?!
9. Mi a hozzád legközelebb lévő piros dolog?: Párna.
10. Hol laksz?: Szeged.
11. Melyik híresség életét élnéd legszívesebben?: Úgy őszintén szólva egyikét se, mert nem hiszem, hogy bírnám a nagy nyüzsgést körülöttem, de ha muszáj lenne választani, akkor Edward Grimes életét élném. :D

3.)

1. Kedvenc együttes? (1D után)

2. Hol laksz?

3. Hány éves vagy?

4. Mióta vagy Directioner?

5. Játszol-e valamilyen hangszeren?

6. Melyik a kedvenc gyümölcsöd?

7. Voltál-e már valamilyen koncerten?

8: Ki a kedvenced az 1D-ből?

9. Van-e valamilyen háziállatod?

10. Melyik a kedvenc filmed?

11. Melyik a kedvenc sorozatod?

4.)

Díjazottak:

Julia

DreamerGirl 

AngelGirl

Barbi1D♥ 

LillaBukus

ItsTiii

Lindsie

Sajnálom csak ennyi jutott most eszembe. :D

Sarah. xx

44. Fejezet

Sziasztok! :) Nagyooooooooon sajnálom, hogy eltűntem pár napra, de nem volt se ihletem, se időm írni, így egy kis késéssel de itt a 44. fejezet. A következő rész valamikor jövőhéten lesz szerintem, mert most megyek majd nyaralni, és fene tudja, hogy lesz-e wifi, úgyhogy megint lesz egy kis kimaradás. Előre is bocsánat érte. :/

Sarah. xx

Steffi szemszöge

-Alex, menj el. Most.-állt fel anyu. Én csak döbbenten ültem az ágyamon, és megszólalni nem bírtam. Kicsivel több mint tíz év után újra láttam az apámat. A düh, és az öröm egyszerre keveredett bennem. Dühös voltam, mert szó nélkül eltűnt, és nem jelentkezett egyszer sem, viszont örültem, hogy újra láthattam. 

Louis csak értetlenül kapkodta a fejét, Sharon pedig rémülten bújt hozzám.

-Tíz év után ide állítasz, azzal az okkal, hogy látni akarod a lányodat? Ezt komolyan gondoltad? Ott hagytál minket, és most van képed ide jönni?-ordított anyu. A vita tovább folytatódott, amíg a biztonságiak meg nem jelentek, és el nem vitték apát.

-Esküszöm frászt kapok.-fogta a fejét Charlie.

-Charlie, nyugi. Elvitték.-nyugtatta anyu.

-Nem hiszem el, hogy képes volt ide állítani tíz év után.-vágta le magát az egyik székre. Charle még egy ideig fújtatott, aztán beállt a csend, amit pedig Louis telefonja tört meg.

-Niall az. Beszélsz vele?-nyújtotta felém a telefont. Szó nélkül elvettem, és a fülemhez emeltem.

-Hé, Lou. Hol a francban vagy dél előtt tíz órakor?-hallottam Niall hangját.

-Szia Niall.-kuncogtam.

-Steffi? Mit keres nálad Louis telefonja?-lepődött meg.

-Ne ijedj meg, nincs semmi baj, de betudnátok jönni a London Bridge kórházba? 399-es szoba.

-Húsz perc.-rakta le. Visszaadtam Louis-nak a telefont, aki kérdőn nézett rám.

-Most tuti azt hiszik, hogy te vagy kórházba.-röhögtem.

-Majd rájönnek, hogy nem.-húzta el a száját. Nem sokkal ezután anyu és Charlie is elmentek dolgozni, én pedig Sharon-t szórakoztattam. Louis csak csöndben mosolygott, és minket figyelt. Ekkor a fiúk törtek be lihegve az ajtón.
-Na jó. Mi folyik itt?-nézett ránk kérdőn Harry. Kínos az alsó ajkamba haraptam, és agyaltam, hogy mondjam el nekik.
-Daganat.-nyögte ki Louis.
-Louis ez nem vicces.-rázta a fejét Liam.-Mi történt?
-Nem viccelt.-húztam el a számat. A négy fiú döbbenten nézett ránk. Köpni-nyelni nem tudtak.-Holnap lesz a műtétem, utána meg kemoterápia.-mikor ezt kimondtam Sharon átölelt, mire én elmosolyodtam. Niall-en nagyon láttam, hogy a sírás határán van, ahogy Liam is. Louis megszorította a kezemet, és lehunyta a szemét.
-Akkor meg fogsz gyógyulni?-nézett rám Niall .
-Ha minden igaz, akkor meg.-mosolyodtam el halványan. Niall boldogan közelebb lépett, és megölelt.
-Huh. Ez kicsit sok volt.-csúszott le Harry a fal mentén a földig.
-Ja, egy kicsit, nagyon.-fogta a fejét Zayn.
-Az a lényeg, hogy meg fog gyógyulni.-vigyorgott Sharon.
-Tényleg csajszi. Hogy hívnak?-nézett kérdőn a lányra Liam.
-Sharon vagyok.-pirult el.
-Gondolom nem kell bemutatkoznunk.-ült le mellém az ágyra Niall.
-Nem.-rázta meg a fejét. Sharon meg Niall jól elbeszélgettek, addig meg Liam kérdezgetett még engem az állapotomról.
-De Louis, ugye tudod, hogy holnap megyünk Liverpool-ba?-nézett a barátomra Zayn.
-Én nem megyek.-jelentette ki határozottan Louis.
-Louis, menj el. A rajongók számítanak rád.-simítottam meg a vállát.
-Nem. Itt leszek mikor holnap felébredsz.-rázta meg a fejét.
-Az a baj, hogy Paul nem hiszem, hogy meg fogja engedni, hogy itt maradj.-húzta el a száját Niall.
-Nem érdekel.-állt fel Louis.-Kér valaki kávét?-indult el az ajtó felé. Senki sem kért semmit, úgyhogy Louis elment az automatához. Alig pár perc múlva kopogtak.
-Gyere.-mondtam kíváncsian.
-Bejöhetek?-kérdezte egy férfi hang.
-Nem biztos, hogy jó ötlet.-sóhajtottam.
-Sajnálom. Tényleg.-csukta be az ajtót maga mögött.
-Steffi, ki ez a pasas?-nézett rám Niall.
-Ő Alex. Az apám.-sóhajtottam.
-Kérlek Stephany. Engedd meg, hogy megmagyarázzam.-nézett rám bűnbánóan apu. Bizonytalanul bólintottam, mire ő odahúzott egy széket az ágyam mellé, és belekezdett a történetbe.

43. Fejezet

Steffi szemszöge

Ezután még csomó vizsgálaton kellett átesnem, és mit ne mondjak, a legtöbb nem volt túl kellemes. Átakartak tenni másik szobába, de ragaszkodtam hozzá, hogy Sharon-al együtt maradjak. Legalább ezt sikerült elérnem. Nagy eséllyel majd műtéti úton eltávolítják a daganatot, és utána kemo lesz...

Este már leszálltak rólam a dokik, így az ágyamon feküdve bámultam a plafont. Időközben Sharon megint átjött az ágyáról, és befeküdt mellém.

-A szüleid hol vannak?-néztem rá.

-Dolgoznak. Alig tudják fizetni a kemoterápiát, így folyton dolgoznak.-magyarázta.

-Figyelj, Sharon. Ha legközelebb bejönnek a szüleid mond meg nekik, hogy átvállalom a kemoterápiádnak a költségeit.-mosolyogtam.

-Micsoda?-kérdezett vissza zavarodottan.

-Jól hallottad.-simítottam meg a vállát.

-Köszönöm Stephany.-ugrott a nyakamba.

-Semmiség.-pusziltam meg.

Sharon lassan elaludt, és már majdnem én is, mikor kopogtak.

-Gyere.-mondtam, úgy, hogy lehetőleg Sharon ne ébredjen fel.

-Szia Steffi.

-Hé, Justin. Szia.-mosolyogtam.

-Louis mondta, hogy mi történt. Egyenlőre csak nekem meg Selly-nek szólt, mert mi holnap megyünk haza.-ült le az egyik székre.-Hát ez a kis lány?-nézett Sharon-ra.

-Szobatársam. Nem rég aludt el.

-Értem. És, hogy vagy?

-Hogy lennék? Ma vagy ötvenszer megvizsgáltak, és majd valamikor műtenek, de nem mondanak sok jót.-húztam el a számat.

-Kihez beszélsz Stephany?-nyöszörgött Sharon.

-Egy barátom van itt. Aludj csak.-mosolyogtam rá, mire ő úgy fordult, hogy lássa, ki van itt.

-Képzelődöm, vagy tényleg Justin Bieber van itt?-dörzsölte a szemét.

-Nem képzelődsz.-vigyorgott Justin. Sharon döbbenten bólintott, és felült.
-Selly hol van, amúgy?-tereltem a témát.
-Mindjárt jön. A srácoknál volt azt hiszem.-magyarázta.-És téged hogy hívnak?-nézett a mellettem ülő kislányra.
-Sharon vagyok.-mosolyodott el.
-És Sharon. Te Belieber vagy?
-Igen.-bólogatott Sharon.
-Melyik a kedvenc számod?-faggatta tovább Justin.
-Never say never.-vigyorgott továbbra is Sharon, mire Justin elkezdett énekelni.Pár perccel később Selly is megérkezett, úgyhogy én addig vele beszélgettem. Sajnos hamar el kellett menniük, mert lejárt a látogatási idő, így egyedül maradtam Sharon-al. A telefonomat lenémítottam estére, mert így is egész nap hívogattak.
-Stephany.-szólalt meg hirtelen Sharon.
-Igen?-mosolyogtam rá.
-Énekelsz nekem?-nézett rám.
-Persze. Mit énekeljek?
-Firework.-bújt hozzám még jobban. Átöleltem, és lehunytam a szememet.
-Do you ever feel like a plastic bag drifting throught the wind wanting to start again?-énekeltem halkan, aminek meg is lett a hatása. Sharon elaludt mellettem.

Másnap reggel. Mikor felébredtem, Louis már az ágyam mellett volt. Sharon még javában aludt, ezért  átmentem az ő ágyára.
-Hogy vagy?-nézett rám Louis.
-Most, hogy itt vagy sokkal jobban.-mosolyogtam. Lou is elmosolyodott, és megölelt. Ekkor a doki nyitott be, és valamit állítgatott az infúziómon, aztán kiment.
-Egyébként behoztam a laptopodat.-vette elő Louis a laptoptáskát.
-Valamit mondani kéne, hogy miért vagyok bent.-húztam el a számat.
-Ha nem akarod, nem muszáj.-simította meg a karomat. Bekapcsoltam a laptopot, és rögtön felmentem twitterre. A rajongók ezerrel írogattak, hogy mi van velem, meg kaptam pár linket is. Hát kissé meglepett, hogy miket ki nem találtak. Volt olyan is, hogy terhes vagyok (?!).
-Jó reggelt.-ült fel a szemét dörzsölve Sharon.
-Neked is.-mosolygott Louis.
-Hány óra van?-kérdezte kómásan.
-Nyolc múlt. Amúgy a fiúk mikor jönnek be?-néztem Lou-ra.
-Még nem tudják.-harapott bele az alsó ajkába.
-Meg sem kérdezték, hogy hova mész nyolc órakor?-csuktam le a laptopom tetejét.
-Nem voltak még ébren, de szerintem kilenc óra körül majd hívogatni fognak.
-Akkor majd hívd be őket.-nyomtam egy puszit az arcára. Louis bólintott, közben pedig Sharon átmászott arra az ágyra amin én ültem. Valamiért nagyon kötődik hozzám.
Valamikor kilenc óra fele a doki megint bejött, és közölte, hogy holnap után lesz a műtétem. Még magyarázott egy csomó mindent, hogy hol kell aláírnom, stb., aztán már ment is a dolgára.
-Lemegyek büfébe. Hozzak valamit?-állt fel Louis.
-Valami ehető kaját.-nevettem.
-És neked Sharon?-nézett a kislányra.
-Olyan dobozos kakaókat kaphatok?-mosolygott Sharon.
-Persze. Sietek vissza.-indult ki a szobából Louis. Amíg Louis a büfében volt anyu is megérkezett, de most Charlie nélkül.
-Hogy vagy?-mosolygott rám.
-A doki azt mondta, hogy holnap után műtenek, és még alá kell írom valami papírt. Amúgy meg vagyok.-mosolyodtam el én is.-Charlie?
-Mindjárt jön ő is, csak bénán parkolt le a kocsival.-nevetett anyu. Már válaszra nyitottam volna a számat, mikor kintről ordítozást hallottunk, és egy 40 év körüli férfi rontott be a szobába.
-Alex, tűnj el innen. Senki sem kíváncsi rád.-lépett be Charlie a szobába.
-Csak látni szeretném a lányomat.-ordított a pasas. Valahonnan nagyon ismerős volt.
-Apa?-döbbentem le teljesen.

42. Fejezet

Sziasztok! :) Előre is elnézést kérek, hogy ez kissé szomorú rész lett, de ilyen is kell néha. :D Azért remélem elnyeri a tetszéseteket.

Sarah. xx

Steffi szemszöge

Kórház. De utálom ezt a szót. Meg persze magát a helyet is. Mentővel hoztak be, mint a szél, de fogalmam sincs, hogy miért. A fájdalom már enyhült, de senki nem mond semmit se. Charlie most is itt van velem, de ő is hallgat. Csak fogja a kezemet, és gondolkodik. Fogalmam sincs, hogy mi van.
-Felhívjam Louis-t?-szólalt meg hirtelen Charlie.
-Biztos csak a tegnapi pia hatása még. Ezért nem kell ide hívni.-mosolyogtam.
Ezután nem beszéltünk többet. Fél óra múlva vettek tőlem vért, később pedig valamilyen gépbe kellett befeküdnöm. Eléggé irritáló hangja volt, meg a frászt hozta rám párszor, de tűrnöm kellett.
-Van valami eredmény?-néztem a dokira.
-Még semmi sem biztos.-mondta komoran, és ott hagyott. Ez fura volt.
Most kivételesen nem kaptam saját szobát, hanem egy kis lánnyal kerültem egy szobába. Körülbelül 7-8 éves lehetett, de nem volt haja. Kemoterápia... De miért raktak egy szobába egy daganatos kislánnyal?
-Hogy hívnak?-mosolyogtam rá.
-Sharon.-mondta félénken.-Te Stephany Wernt vagy, az énekes.
-Igen.-bólintottam.
-Miért kerültél be?-ült fel az ágyán.
-Görcsölt a hasam, de szerintem semmi komoly.-ültem fel én is. Ekkor Louis rontott be az ajtón. Eléggé idegesnek látszott. Igazából nem is értettem, hogy miért, hisz csak görcsölt a hasam. Nem?
-Steffi.-ölelt át.
-Hé, nyugi. Nincs semmi bajom. Csak a tegnapi buli sikerült túl jól.-nevettem.
-De akkor miért vizsgálnak ki?-tolt el magától.
-Fogalmam sincs. A többiek élnek?
-Zayn eléggé kész van, meg Niall is, de amúgy igen.-ült le a mellettem lévő székre.
-Niall legalább jól érezte magát.-mosolyodtam el. Louis közelebb hajolt hozzám, és megakart csókolni, de a mutatóujjamat a szájára helyeztem.-Kis korú is van köztünk.-suttogtam vigyorogva.
-Nem érdekel.-rázta meg a fejét.
-Engem viszont igen.-nyomtam egy puszit a szájára, és eltávolodtam tőle.
-Louis.-rángatta meg Sharon a srác pólóját.-Adsz egy autogramot?-pislogott aranyosan.
-Persze. Van nálad egy papír?-mosolygott Louis. A kis lány a kezébe nyomta a papírt meg a tollat, Lou pedig aláírta.
-Köszönöm szépen.- mosolyodott el halványan Sharon.
-És az ölelés hol marad?-vágott durcás képet Louis. A kis lány széttárta kezét, Lou pedig megölelte. Mindig is jól bánt a gyerekekkel. Halványan elmosolyodtam, ekkor viszont a doki lépett be, és megkérte Louis-t, hogy menjen ki.
-Van eredmény?-néztem a dokira.
-Van, de nem szolgálhatok jó hírrel.
A doki elmondta, hogy mi a bajom. Egy világ omlott össze bennem. Nem. Ez nem történhet meg. Most, hogy minden helyre jött, megint rossz történik.
Sharon leszállt az ágyáról, és átjött hozzám. Megölelt. Tudta, hogy mit érzek. Nagyon jól tudta.
-Sajnálom.-mondta a doki, és kiment. Sharon még mindig engem ölelt, így megsimítottam a hátát. Letöröltem az arcomat, és erőt vettem magamon.
-Stephany.-nézett rám Sharon.
-Igen?-mosolyodtam el halványan.
-Hidd el, minden jóra fog fordulni.-ölelt át megint.
-Remélem igazad lesz.-pusziltam meg. Ekkor Louis visszajött, és látszott a szemén, hogy sírt.
-Nem hiszem el.-mondta szomorúan, és megállt mellettünk. Sharon még mindig az ágyamon volt. Nem tágított mellőlem.
-Hidd el én se.-szipogtam.-Anyuék?-tereltem a témát.
-Anyukád eléggé ki volt akadva, ezért Charlie hazavitte, de ő majd még visszajön azt mondta. Egyébként egy csomóan várnak rád az épület előtt.-mondta Louis halvány mosollyal az arcán.
-Mindjárt írok nekik twitteren.-nyúltam a telefonomért.
@StephanyOfficial "Hé srácok. Kérlek menjetek el a kórház elől, mert úgy néz ki, hogy egy jó ideig nem fogok kimozdulni innen. Sajnálom. xx"
Nem fogok nekik hazudni, de nem is mondom el nekik még. Nem akarom, hogy be pánikoljanak. Elég egyenlőre ha a család pánikol.
-Egyáltalán nem értem, hogy ez, hogy történhetett. Hisz totál egészséges vagy. Sportolsz rendesen meg minden.-akadt ki Louis.
-Lou. Nyugi. Mély levegő.-nyugtattam.
-Nem akarom elhinni.-fogta a fejét, és szerintem megint a sírógörcs kerülgette.
-Louis, figyelj.-engedett el Sharon, és leszállt az ágyamról.-Látod, nekem nincs hajam.-mutatott a kislány a csupasz fejére. Louis kíváncsian bólintott.-Ez azt jelenti, hogy a gyógyulás útján vagyok. Stephany is meg fog gyógyulni, akárcsak én.-mosolygott a kislány.
-Te egy tündér vagy Sharon.-ölelte át Louis.
-Nem lesz könnyű, de sikerülni fog. Érzem.-tapsikolt Sharon.
-Remélem tényleg ilyen egyszerű ez az egész.-sóhajtottam.
-Húgi.-lépett be Charlie a szobába, és hozzám futott. Szorosan átölelt.
-Kérlek Charlie. Most nyugodtam le.
-Semmi baj. Minden rendben lesz. Kezelhető. Meg fogsz gyógyulni.-magyarázta Charlie, de szerintem inkább magának, mint nekem.
-Nem hinném, hogy a daganat ilyen egyszerű dolog...

41. Fejezet

Örömmel tapasztaltam, hogy az előző részhez 7 kommentet kaptam! Nagyoooon köszönöm. :) Egyébként meghoztam a harmadik évad első részét! :) Kissé rövidke lett, meg (szerintem) eléggé tré is, de azért remélem tetszeni fog. :D

Sarah. xx 

Steffi szemszöge

Másnap reggel. A tetőn ébredtem Justin-on. A fejem szörnyen fájt. Selena úgy fél méterre feküdt tőlünk. Lemásztam Justin-ról, és visszamentem az épületbe. Vagyis csak próbáltam, mert kétszer is elestem. A többiek is hasonló képen fetrengtek szanaszét. Louis-ba konkrétan felbuktam.
-Basszus.-sziszegtem.
-Reggel van?-nyöszörgött Louis.
-Azt hiszem.-tápászkodtam fel.
-Jócskán bebaszhattunk, mert semmire sem emlékszem.-ült fel a fejét fogva.
-Hidd el én se sokra csak arra, hogy...-kezdtem, és számhoz kaptam. Halványan elmosolyodtam, amit Louis is észrevett.
-Arra én is.-mosolyodott el ő is, és felállt. Közelebb lépett hozzám, és ráérősen megcsókolt.
-Mit látnak szemeim.-röhögött Justin. Louis elengedett, és az ujjait az enyéimre kulcsolta.
-Srácok, mindenki meg van?-hallottam Harry hangját valahonnan.
-Hol vagy Hazza?
-A szekrénybe szerintem.-kopogtatta meg a mellettünk lévő szekrényt, ami ki volt támasztva egy székkel. Louis odalépett, és elvette a széket.
-Kösz.-vigyorgott Harry. Louis még mindig fogta a kezemet, amit Harry is észrevett.-Megint együtt vagytok?-húzta fel az egyik szemöldökét.
-Ezek szerint.-mosolyogtam Louis-ra.
-Jól néz ki a terem.-állt meg mögöttünk Olly.
-Niall hol van?-néztem végig az ember tömegen.
-A tetőn biztos nincs.-mondta Justin.
-Mindjárt felhívom.-nyúltam a telefonomért, csak, hogy az sem volt meg.-De jó. A telóm is eltűnt.
-Itt van egy fényképező.-vette fel a földről a gépet Harry, és kikerekedett szemekkel nézte.-Akarjátok látni?-nézett ránk. Én rögtön mellé léptem, és elkezdtük nézegetni a képeket.

 

-Szerintem ezt a gépet én elrakom. Nem szeretnénk ha ez kikerülne a médiába.-tette el a gépet Harry.

-Az a baj, hogy ebből nem derült ki, hogy hol van Niall.-húztam el a számat.

-Lehet, hogy valamelyik kupac alatt van.-tűnődött Olly.

-Én megkeresem a telefonomat minden esetre.-sétáltam le az emelkedőről, és persze, hogy orra estem egy srácban. Pontosabban a DJ Malik-ban.-Bocs Zayn.

-Semmi gond.-fordult a másik oldalára, és aludt tovább.-Várjunk csak. Te mit keresel a szobámban?-ült fel nagyokat pislogva.-Ja, hogy nem a szobámban vagyok.-esett le neki.

-Jé, meg van a telóm.-nyúltam a készülékért, aminek kissé meg volt repedve a képernyője. Előkerestem Niall számát, és tárcsáztam. Pár méterre tőlem elkezdett rezegni a BlackBerry-je.

-Hát ezzel sem lettünk előrébb.-vette fel a telefont a földről Louis.

-Hello srácok. Jó volt a buli?-vigyorgott Niall.

-Aha, éppen téged keresünk.-bólogatott kómásan Harry, aztán leesett neki, hogy mit mondott.-Te meg hol voltál?

-Az utcán ébredtem, de meg ne kérdezzétek, hogy hogyan kerültem oda.-tárta szét a karját.

-Összesen van 39 nem fogadottam.-néztem a telómat.

-Nekem is van egy csomó, az tuti.-röhögött Harry.

-Szerintem én haza megyek.-tápászkodtam fel a földről.

-Nem segítesz takarítani?-nézett rám Harold.

-Öhm. Nem. Hiányolnak otthon.-néztem az SMS-eimet.-Majd hívlak.-nyomtam egy puszit Louis arcára, és elindultam a kijárat felé. Kiléptem az ajtón, és előkotortam a motorom kulcsát (ami hál' istennek meg volt). Felvettem a bukósisakomat, és felültem a motorra.

Fél óra múlva már otthon ültem az asztalnál egy pohár teával.

-Nagyon berúgtál?-röhögött Charlie.

-Szerinted? Egyébként Louis megbocsátott, úgyhogy megint együtt vagyunk.-vigyorogtam.

-Na, végre valami jó hír.-lépkedett be anyu a konyhába. 

-Remélem ma nem kell bemennem stúdiózni.-kortyoltam bele a teába.

-Felhívtam Lisa-t. Még nem sikerült helyrehozniuk a meghibásodást, úgyhogy max holnap.-mosolyogtt Charlie.

-Várj. Te segítettél nekem? Magadtól?-döbbentem le teljesen.

-Azért csak a kishúgom vagy.-puszilt bele a hajamba.

-Ezzel meg mi történt?-néztem anyura.

-Charlie, te mit szívtál?-húzta fel anyu az egyik szemöldökét.

-Levegőt.-röhögött a bátyám.

-Akkor csak egyszerűen rájött, hogy van egy húga.-nézett rám anyu. Elmosolyodtam ezen a mondaton. Charlie mindig is jó testvér volt (igazából csak szerintem volt jó testvér), és most is az. Ekkor éles fájdalom nyílalt a hasamba.

-Steffi, jól vagy?-ugrott oda hozzám anyu.

-Nem.-fogtam a hasamat, mert még mindig nagyon fájt.

-Hívd a mentőket.-nézett anyu Charlie-ra.

40. Fejezet

Éééés elértük a 10.000 megtekintést! :D Nagyon szépen köszönöm. :) Egyébként itt a 40. Fejezet, így vége a második évadnak, úgyhogy, most lesz egy kicsi szünet. Azért remélem tetszeni fog.

Sarah. xx

Steffi szemszöge

-Elengedhetsz. Megjöttünk.-kopogtattam meg a szorosan belém kapaszkodó Niall bukósisakját.

-Túléltem?-rángatta le a fejéről a bukósisakot.

-Igen, túlélted.-mosolyogtam rá.-És bocsi, hogy nem Nando's-ba mentünk, de itt gyorsabb, és nekem öttől dolgom van.-húztam el a számat.

-Semmi baj. Nekem mindegy, csak kaja legyen.-röhögött. Eltettem a motorkulcsát, és besétáltunk a kajáldába.

-Egyébként a twittered enyhén szólva pörög.-ültem le nevetve.

-Gondolom. Azért csak a tizennyolcadik szülinapom.-vágta le magát elém a tálcával, és mintha szomorúságot láttam volna az arcán.

-Niall, minden rendben?-néztem rá.

-Persze, csak a fiúk még nem köszöntöttek fel. Azt hittem, hogy ők lesznek az elsők.-sóhajtott.

-Biztos felfognak.-simítottam meg a vállát.

-Na, együnk.-esett neki a kajának, és tíz perc alatt végzett is mindennel.

-Oké, azt hiszem mehetünk.-röhögött. Felálltam a tálcákkal, és a szemetet beleborítottam a kukába, aztán már távoztunk is. 

-Akkor állatkert?-néztem rá.

-Kíváncsi vagyok már a családodra.-vigyorgott.

-Én is arra, hogy mit keresnek az állatkertben.-ültem fel a motorra, Niall pedig röhögve karolta át a derekamat.

Húsz perc motorozás után már az állatkert előtt osztottuk az autogramokat.

-Na, most már tényleg mennünk kell srácok.-puszilta meg Niall az utolsó kislányt.

-Hol kezdjük?-sétáltunk be a kapun.

-Zsiráfok. Ez egyértelmű.-jelentette ki.

-Neked biztos az.-nevettem, és elindultunk megkeresni a zsiráfokat. Közben én elkaptam egy gondozót.

-Hello, gondolom tudod, hogy ki vagyok.-néztem a 28 év körüli lányra, mire ő bólintott.-Mennyiért lehetne megoldani, hogy Niall Horan megsimogathassa a zsiráfot?

-Egy autogramért, és egy közös képért még meg is etetheti.-vigyorgott a lány.

-Niall.-ordítottam a srác után.

-Mondjad.-jött oda hozzám.

-Akarsz zsiráfot simogatni?-húztam fel az egyik szemöldökömet.

-Ja, az jól lenne.-vigyorgott.

-Hogy hívnak?

-Alice.-mondta félénken. Csináltak egy közös képet, meg kapott a lány autogramot is, így Nialler megbírta simogatni a zsiráfot. Sőőőőőt. Még arról is készült kép, úgyhogy elégedetten sétálgattunk az állatkertbe. Néha egy-egy rajongó megállított minket, de nem nagyon zavart. Úgy fél öt fele viszont már kifele indultunk, mert ugye "dolgom" volt. Mielőtt viszont elindultunk volna felhívtam Louis-t (persze úgyhogy Niall ne sejtsen semmit se).

-Szia, most indulok az állatkerttől, úgyhogy egy olyan húsz perc és ott vagyok.-mondta Louis-nak.

-Jó, de tudod a címet?

-Persze.-tettem le.-Na, menjünk.-ültem fel a motorra.

-Egyébként egész jó ez a motorozás.-karolta át a derekamat Niall. Elmosolyodtam, és már úton is voltunk. Útközben azon gondolkoztam, hogy mivel fogom becsalogatni Niall-t. Mikor megálltunk dudáltam kettőt a biztonság kedvéért.

-Minek dudáltál?-nézett rám furcsán Niall.

-Akkor majd lejön Lisa, és lehozza a papírokat, de be kell mennem az épületbe. Viszont félek a portástól. Bejönnél velem?-néztem rá, és próbáltam nem elröhögni magamat.

-A portástól.-ismételte meg Niall kissé furcsa arckifejezéssel.

-Aham.-bólintottam.

-Hát jó.-vonta meg a vállát, és beléptünk az épületbe. Niall ment elöl, és én direkt befogtam a fülemet, hogy ne süketüljek meg.

-MEGLEPETÉS!-ordított a tömeg.

-Mi a szent...?-döbbent le teljesen Nialler.

-Boldog születésnapot tesó.-jöttek elő a fiúk. Én pedig ott álltam egy helyben Niall mögött, mint valami lúzer. És kb. úgy is éreztem magamat.

-Jó újra látni.-ölelte át a vállamat Justin.

-Aha.-bólogattam szomorúan.

-Ne legyél már szomorú. Ünnepelünk.-nyomott a kezembe egy koktélos poharat.

-Jól van. Nem leszek szomorú.-nevettem, és megittam egy huzamra a koktélt.

A hangulat nagyon ott volt, és a zene is. Igazából mindenki csuma részeg volt már kilenc óra fele, de jól elvoltunk. Én leginkább Justin-al meg Selly-vel voltam, így a fiúkat csak távolról figyeltem. Louis felém sem nézett, Harry meg Liam rám köszöntek, de semmi más. Eléggé nagy volt bennem a feszültség, mert ott volt előttem Louis, és nem érhettem hozzá. Nem csókolhattam meg. Nem ölelhettem meg. Én ezt már nem bírom.

-Valakinél van egy rohadt cigi?-néztem a kisebb társaságra.

-Zayn épp kint cigizik.-intett az ajtó felé Olly, mire én az ajtó felé vettem az irányt. Kiléptem, és rögtön észrevettem a falat támasztó Zayn-t. Mikor kiléptem kérdőn nézett rám.

-Adsz egy szálat?-álltam meg előtte.

-Cigizel?-húzta fel az egyik szemöldökét.

-Nem, de most egyet muszáj elszívnom.-sóhajtottam. Felém nyújtotta a cigis dobozt, én pedig kivettem belőle egyet. 

-Tüzet adjak?-nyújtotta felém az öngyújtót is. Bólintottam, mire ő meggyújtotta a cigimet. Én is nekidőltem a falnak, és beleszívtam a cigarettába.

-Te is haragszol rám?-néztem rá egy idő után.

-Már nem annyira. Viszont Louis annál inkább.-húzta el a száját.

-Tudom.-dobtam el a cigit, és ráléptem.-Benn találkozunk.-mentem vissza az épületbe. Szinte mindenki táncolt, én viszont levágtam magamat az egyik székre, és ittam még egy koktélt.

-Szia.-ült le mellém John.

-Szia.-mosolyogtam rá.

-Figyelj, én sajnálom ami történt. Tényleg. Nem tudom, hogy mi ütött belém.-kezdett el mentegetőzni, de félbe szakítottam.

-Nem csak a te hibád volt. Felejtsük el.

-Benne vagyok.-nevetett.

-Ezt a számot az egyik legjobb haveromnak küldeném.-szólt bele a mikrofonba Josh, és elindult egy másik szám.

-Hé, Steffi. Gyere.-intett Olly. Felálltam a székről, és elindultam utána. Kiértünk az épületből, és a srác kocsijához léptünk. Ő kinyitotta a csomagtartót, és kivett hat üveg festéket. Igen, festéket.

-És ezt minek?-néztem furcsán a dobozokat.

-Világító festék. Party kellék.-nevetett, és visszaindultunk a többiekhez. Olly rögtön DJ Malik-hoz lépett, és elkérte a mikrofont.

-Hé, srácok Jó a buli?-röhögött, mire mindenki elkezdett ordítozni.-Hoztam egy kis party kelléket. Remélem tetszeni fog.-dobálta be a tömegbe a festéket. Persze, hogy tetszett nekik.

Úgy tizenegy óra fele, a mosdó padlóján ülve vizsgálgattam a whiskys üveg maradék tartalmát, mikor valaki benyitott. Louis volt az.

-Szia.-vigyorogtam rá.

-Magadba iszogatsz?-állt meg mellettem.

-Hát. A barátom megutált, mert akaratlanul megcsaltam egy idiótával.-vontam meg a vállamat. Louis letelepedett mellém.
-Megcsalt a barátnőm.-szólalt meg pár perc után.
-Az is egy jó nagy ribanc.-bólogattam.-Kérsz?-nyújtottam felé az üveget.
-A te barátod is egy jó nagy seggfej.-ivott bele az üvegbe.
-Aranyos srác az, csak kicsit idióta. A francba még mindig szeretem.-túrtam bele a hajamba.
-Az én barátnőm is aranyos lány, csak nehéz az élete. Én is szeretem, csak ő ezt nem tudja.-húzta el a száját.
-Ugye tudjátok, hogy itt vagytok egymás mellett.-röhögött az előttünk álló Selena.
-Mióta vagy itt?-néztem fel rá.-Várj. Előtte mondanom kell valamit neki.-mutattam Louis-ra.
-Én már itt sem vagyok.-tette fel a kezét, és ki ment.
-Mit akartál mondani?-fordult felém Louis.
-Szeretlek.-néztem a szemébe.
-Sajnálom, hogy hülye voltam. Még magamnak sem mertem bevallani, hogy még mindig szeretlek.-harapott bele az alsó ajkába. Ennyi kellett. Magamhoz rántottam, és megcsókoltam. Nem ellenkezett, kapásból visszacsókolt.

39. Fejezet

Sziasztok! :) Itt a 39. fejezet, viszont a 40.-et csak elsején fogom hozni, mert még nincs teljesen kész. :) Jó olvasást.

Sarah. xx

Steffi szemszöge

-Figyelj, Steffi. Tudom, hogy nem vagyunk beszélőviszonyban, de segítened kellene. Gondolom tudod, hogy Niall-nek ma van a 18. születésnapja, és mi szerveztünk neki egy meglepetés bulit, de az csak este lesz. Két kérésem is lenne. Az egyik az, hogy Niall-t el kellene vinni Londonból, teljesen mindegy, hogy hova, de nem szabad sejtenie semmit se. A másik az, hogy jó lenne ha ott lennél a bulin.-hadarta Liam.

-Persze nagyon szívesen segítek, csak mond el, hogy mit csináljak.-mosolyodtam el.

-Tíz perc múlva nálad vagyok, és mindent megbeszélünk.-tette le. Gyorsan befaltam a reggelimet, és már mentem is felöltözni. Pár perc múlva már csöngettek is.

-Nyitom.-szaladtam az ajtó felé. Legnagyobb meglepetésemre nem Liam állt az ajtóba, hanem Louis. Ahogy megláttam a gyomrom görcsbe rándult, és alig bírtam megszólalni.

-Bejöhetek?-nézett rám.

-Persze.-álltam félre az útból, és becsuktam után az ajtót.-De Liam azt mondta, hogy ő jön.-néztem rá furcsán.

-Közben rájött, hogy neki kell elmennie a tortáért, mert én én ki vagyok tiltva abból a cukrászdából.-ült le Louis.

-Értem. Szóval mit kell csinálnom?-ültem le vele szembe.

-Niall úgy dél körül fog felkelni, úgyhogy majd akkor felhívod, hogy találkozzatok, és valahogy le kéne foglalni ötig.-húzta el a száját.

-Elvihetném állatkertbe.-nevettem.

-Az nem rossz ötlet, csak kérdés, hogy mit szól hozzá.-mondta. Ekkor tűnt fel, hogy mióta itt van egyszer sem mosolygott. Totál fura volt. Az a Louis akit én ismertem folyton mosolygott, és nevetett. Vagy csak azért csinálja ezt, mert velem van?

-Szerintem el fog jönni. Majd addig nyaggatom amíg be nem adja a derekát. Egyébként is. Több, mint két hónapja nem beszéltem vele. Vagyis a tegnapot leszámítva.-röhögtem el magamat megint.

-Akkor menni fog?-tért vissza a tárgyra.

-Persze. És ötkor hova vigyem?

-Itt a cím, és nekem mennem kell. Még a vendégeket is össze kell szednem.-állt fel. Szomorúan bólintottam, és én is felálltam, hogy kiengedjem.

-Louis, figyelj. Én annyira sajnálom azt ami történt.-kezdtem, de nem hagyta, hogy befejezzem.

-Niall miatt vágok ahhoz jó képet, hogy te is és az ikrek is ott legyenek a bulin. Azt szeretném, hogy tökéletes napja legyen, és kérlek te se cseszd el.-nézett a szemembe, amitől teljesen elolvadtam. Bólintottam, mire ő megfordult, és elment. Becsuktam az ajtót, és nekidőltem. Szépen lassan lecsúsztam a földre, és az arcomat a kezembe temettem. Utál. Tényleg utál.

Pár perc után összeszedtem magamat, és felkeltem. Még csak kilenc óra volt, úgyhogy visszamentem a szobámba, és elővettem a laptopomat. Twitteren mindenki ezerrel trendelt, és millió meg egy 'Happy Birthday Nialler!' üzenet volt a falon. Viccből én is írtam egyet neki, aztán megnéztem a többiek falát is. 

@Louis_Tomlinson "Most már tudom, hogy milyen érzés." 

Ezt nem nagyon értettem, de lehet, hogy jobb is.

Igazából annyira belemerültem a twitterbe, hogy fel sem tűnt, hogy mindjárt dél van. Előkotortam a telefonomat, és tárcsáztam.

-Igen?-hallottam Niall álmos hangját.

-Szia, Niall. Steffi vagyok. Ugye nem ébresztettelek fel?-húztam el a számat.

-De, viszont jobb is, mert már dél van.-nevetett.

-Ezek szerint én leszek az első.-mosolyodtam el.

-Miben is?-kérdezte furcsán.

-Boldog szülinapot.-nevettem.

-Ja, hogy ebben. Köszönöm szépen.-hallottam a hangján, hogy mosolyog.

-Nincs kedved elmenni valahova?

-Például?

-Állatkertbe mondjuk.

-Mi az beakarsz mutatni a szüleidnek?-röhögött.

-Igen, nekik is. Meg a zsiráfoknak.

-Rendben, és mikor?

-Mondjuk most. Elmegyek érted, beülünk valahova kajálni, aztán bemutatlak a szüleimnek.-mondtam, de nem bírtam visszatartani a nevetést.

-Oké, akkor várlak.-tette le. Kikapcsoltam a laptopomat, és eltettem a telefonomat.

-Charlie, hol van a moci kulcsa?-kerestem a motor kulcsát.

-A zakóm zsebébe.-hallottam a bátyám hangját.

-Te hordasz zakót?-röhögtem, és a fogashoz léptem.

-Miért? Tök jól áll.-állt meg mellettem, és levette a zakót a fogasról. A kezembe nyomta a kulcsot, a ruhadarabot pedig felvette.

-Tényleg jól áll.-mértem végig.-Na, majd holnap jövök. Puszi.-nyomtam egy puszit az arcára.

-Aztán ne, hogy leitassanak.-szólt utánam, mire én csak bemutattam neki, és bevágtam magam mögött az ajtót. Feltettem magamra a bukósisakot, és felültem a motorra.

Tíz perc múlva már Niall háza előtt várakoztam.

-Na, ideje volt.-nevettem, mikor a srác kilépett az ajtón.

-Mocival megyünk?-nézett rám furcsán.

-Aha. Tessék itt a bukód.-nyomtam a kezébe a bukósisakot.-Ohh elfelejtettem valamit. Boldog szülinapot.-öleltem át nevetve.

-Már egyszer mondtad.-értetlenkedett.

-Ez a személyes verzió.-vigyorogtam.

-És lesz még más "verzió" is?-húzta fel az egyik szemöldökét.

-Majd a majmokkal elénekeltetem a "boldog szülinapot" dalt.-röhögtem.

-Arra kíváncsi leszek.-ült be mögém.-Öhm, izé. Nem baj?-ölelte át a derekamat.

-Hát ha nem akarsz leesni, akkor kapaszkodj.-néztem rá a vállam fölött, mire ő bólintott.

38. Fejezet

Sziasztok! :D Mivel feldobtátok az ötletet, hogy legyen ma extra rész, ezért indítottam egy szavazást. Hát eléggé egyértelmű lett a végeredmény. xd
Sarah. xx

Steffi szemszöge

Charlie kissé furcsán nézett rám, aztán egyszerűen kiröhögött. Ekkor csöngettek.

-Hozzád jöttek?-néztem rá kérdőn.

-Nem.-rázta meg a fejét. Kíváncsian az ajtóhoz léptem, és kinyitottam.

-Meglepi!-ordított fel az ajtóban álló Justin és Selena.

-Hát ti meg mit kerestek itt?-öleltem át őket.

-Megleptünk téged.-nevetett Justin.

-Bejöhetünk?-vigyorgott Selena.

-Persze, gyertek.-álltam félre az ajtóból, hogy betudjanak jönni. Charlie tanácstalanul, és leginkább sokkolódva állt a nappaliban.

-Justin Bieber és Selena Gomez? Ez most komoly?-nézett rám.

-Igen.-vigyorogtam. -Kértek valamit inni?-léptem a hűtőhöz.

-Igen, én egy kólát elfogadok.-ült le Justin.

-Én semmi, köszönöm.-mosolygott Selly.

-És mit csináltok itt Londonba?-raktam le a poharakat az asztalra.

-Öhm, neked nem szóltak a fiúk?-húzta össze a szemöldökét Justin.

-Miről, és kik?-ültem le én is.

-Niall-nek szerveznek meglepetés bulit. Téged nem hívtak meg?-húzta el a száját Selly.

-Már vagy két hónapja nem beszéltem velük. Vagyis, ma találkoztam Niall-el, de a többiekkel nem vagyok beszélő viszonyba.-ittam bele a kólámba.
-Szóval ezért jöttünk Londonba. Ha minden igaz, akkor holnap este lesz a buli.-mondta Justin.
-És honnan tudtátok, hogy én hol lakom?-néztem rájuk furcsán.
-Louis mondta. Biztos hiányzol neki.-mosolygott Selly.
-Ki nem állhat.-álltam fel, hogy töltsek még egy pohár kólát.
-Nem lehetsz benne biztos.-lépett be a konyhába Charlie. Megint kezdődik.
-Niall mondta, hogy Harry, Zayn és Louis kivannak rám rendesen. Szerinted hazudna?-fordultam felé.
-Van olyan mikor ki nem állhatlak, de attól még szeretlek, mert a húgom vagy.-tárta szét a karját.
-Csak te rokon vagy. Louis-hoz viszont semmi sem köt már.-mondtam, mire Charlie kifogyott az érvekből.
-Viszont valahol igaza van a bátyádnak. Azt senki se mondta, hogy már nem szeret téged.-simította meg a vállamat Selena.
-Lehet, hogy igazatok van, lehet, hogy nem. Ez az amit sosem fogunk megtudni.-vontam meg szomorúan a vállamat.
Justin-ék még egy jó ideig nálunk voltak (Charlie autogramot is kért tőlük), aztán valamikor este fele elmentek.
Fáradtan feküdtem végig az ágyamon, és a sírás kerülgetett. Miért nem hívtak meg a bulira? Hisz Niall még mindig az egyik legjobb barátom. Oké, hogy haragszanak rám. Oké, hogy utálnak. De Niall akkor is a haverom.
A gondolataimból a telefonom zökkentett ki.
-Igen?-emeltem a telót a fülemhez.
-Szia Steff. Csak azt akartam mondani, hogy holnap nem kell bejönnöd stúdiózni, mert valami meghibásodott.-hallottam Lisa hangját.
-Rendben. Majd hívj mikor sikerült megcsinálniuk.-mondtam unottan.
-Oké, jóéjt.-tette le. Sóhajtottam egyet, és visszaraktam az éjjeliszekrényemre a telefonomat. Ekkor valami ordítozást hallottam. Leszálltam az ágyamról, és elindultam a hangirányába.
-ÚRISTEN. ÚRISTEN. ÚRISTEN.-ugrált Charlie.
-Mi az?-néztem rá furán, mire ő elkezdte mutogatni a Selena-tól kapott autogramot.-Igen, ez Selena aláírása. És?
-Selena Gomez itt járt a lakásunkban.-mondta.
-Aha. Tudom.-röhögtem. Ezek szerint Charlie Selena fan. Jó tudni. Visszamentem a szobámba, és befeküdtem az ágyba. Ezzel a mozdulattal el is nyomott az álom.

Reggel nyolc óra. A vekker megint szól, mert nem kapcsoltam ki.
-Charlie.-ordítottam a párnát a fejembe húzva.
-Mi van?-állt meg az ajtómba.
-Kapcsold ki azt a vackot.-mondtam komásan.
-Mert te, aki fél méterre vagy tőle nem bírod.-kapcsolta ki a vekkert.
-Nem.-ráztam a fejemet.
-Ha már felkeltél, kérsz reggelit?-nézett rám kedvesen.
-Aha.-kászálódtam ki az ágyamból. Szeptember 13.-a van. Niall születésnapja. Majd tíz körül felhívom. Levágtam magamat az étkező asztalhoz, és a telefonomat vizsgálgattam.
-Jó reggelt kicsim.-nézett rám anyu.
-Neked is.-aludtam az asztalon.
-Palacsinta jó lesz?-nézett rám Charlie.
-Egy jóóóó erős kávéval tökéletes.-mosolyodtam el halványan. Ekkor megcsörrent a telefonom. Ki zaklat reggel nyolckor?
-Igen?
-Szia Steffi, itt Liam.
-Öhm, szia. Mond.

37. Fejezet

Sziasztok! :) Köszönöm szépen a 9000 megtekintést, és a kommenteket. Meghoztam a következő részt. Remélem tetszeni fog. :) 

Sarah. xx

Steffi szemszöge

Két hónap telt el azóta, hogy John megcsókolt. Azóta se vele, se a fiúkkal nem beszéltem. Biztos vagyok benne, hogy mind nagyon haragszanak rám. Jelenleg itthon tartózkodom, Londonba, és folyamatosan stúdiózok. A fiúk ha minden igaz ma értek haza a közös turnénkról.

-Steffi, ne bambulj el. Próbálj meg koncentrálni.-nézett rám Lisa, a menedzserem.

-Nem tehetek róla. Nem megy.-sóhajtottam.

-Csak azt az egy részt próbáld meg felénekelni.-kérlelt. Bólintottam, és újra elkezdődött a zene.

-'Cause this is your destiny.-kezdtem el énekelni.-Nem megy.-hagytam abba megint.
-Öt perc szünet.-mondta Lisa. Levágtam magamat az egyik székre, és gondolkoztam. Csak Louis-on járt az eszem. Egyszerűen nem bírtam kiverni a fejemből.
-Steffi, figyelj. Vissza kell térned az életbe. A rajongóid számítanak rád.-simította meg az arcomat Lisa.
-Tudom, de nem megy.-fejeltem le az aszalt.
-Attól még, hogy betöröd a fejedet nem lesz jobb.-nevetett.
-Nem vagy vicces.-néztem rá.
-És mi lenne ha megpróbálnád a fájdalmadat az éneklésbe kiélni?-ült le mellém Cody, a stúdiós.
-Ezt, hogy érted?-húztam össze a szemöldökömet.
-Fáj, hogy Louis-al nem beszélsz. Hiányzik. Igaz?-nézett rám, mire én bólintottam.-Ezt a fájdalmat ki lehet engedni, sírással, hisztivel, vagy akármivel. Próbáld meg az éneklésbe beleadni a fájdalmat.-magyarázta. Eléggé furcsa ötlet volt, de bólintottam, és felpattant a székről. Megpróbáltam beleadni mindent az éneklésbe, és nagyon koncentrálni.

Tíz perc múlva fáradtan, de mosolyogva rogytam vissza a székre. Ekkor megcsörrent a telefonom. Ismerős szám villogott a képernyőn.

-Stephany.-emeltem a telefont a fülemhez.

-Bocs, téves.-hallottam Louis hangját, és már le is tette. Szomorúan néztem a képernyőt, és egy könnycsepp folyt le az arcomon.

-Stephany. Ne csináld.-nézett rám Lisa. Az arcomat a kezembe temettem, ő pedig felállt, és oda ült mellém.-Muszáj elfelejtened.-ölelt át.

-Szeretem. Nem bírom elfelejteni.-szipogtam.
-Pedig már jó lenne.-simogatta a hátamat.-Menj haza. Aludj egyet. Mára végeztünk.-tolt el magától.
-Rendben.-bólintottam, és a mosdó felé vettem az irányt, hogy rendbe szedjem magamat. Gyorsan  megcsináltam a sminkemet, és hazaindultam. Kiléptem az épületből, és elindultam a hosszú, de csendes utcán. A telefonomat böngésztem, amikor valamiben felbuktam, és orra estem. Na, én is hozom a formámat.
-Minden oké?-állt meg mellettem egy srác. Ismerős hangja volt. Túl ismerős.
-Igen, persze.-tápászkodtam fel.
-Steffi?-nézett rám egy kék szempár.
-Niall?-lepődtem meg én is.
-De jó téged újra látni.-ölelt meg. Ezt nem nagyon tudtam hova tenni. Azt hittem, hogy teljesen megutáltak, és, hogy látni sem akarnak többé.
-Niall, te nem haragszol rám?-toltam el magamtól egy idő után.
-Az Louis és a te ügyed. Ellenem igazából nem tettél semmi rosszat. Vagy igen?-nézett rám furcsán, amitől elmosolyodtam.
-Nem tudok róla. Nincs kedved meginni egy kávét?-mosolyogtam.
-Miért ne.-vonta meg a vállát, és elindultunk a közeli kávézó felé. Vagy háromszor meg kellett állnunk autogramot osztani, de nem zavart. Már megszoktam.
Beültünk a kávézóba, és beszélgettünk.
-Egyébként, most nem akarok bele menni ebbe a témába, de nem értem, hogy miért csókoltad meg John-t.-vakarta a tarkóját.
-Ő mászott rám, de inkább hagyjuk. Egyébként nem is nagyon értem Louis-t. Mikor ő csókolt meg egy lányt akkor én hamar megbocsátottam neki.-értetlenkedtem.

-Akkor én mondtam, hogy beszélj vele, és tudom, hogy ez nem kifogás, de Louis akkor nem keveset ivott. Egyébként meg mindenki másképp éli meg ezeket a dolgokat.-kortyolt bele a kávéjába.

-És te mióta lettél ilyen bölcs?-néztem rá nevetve.

-Csak elmondtam a véleményemet.-mosolygott.
-Egyébként Demi-vel mi van?-érdeklődtem. Niall nem válaszolt, hanem félre nézett.-Sajnálom, nem tudtam.-simítottam meg a vállát.
-Semmi baj.-mosolyodott el halványan.
-És a többiek merre vannak?
-Harry meg Liam golfozni vannak azt hiszem, Zayn moziba, Louis meg hazament.-gondolkodott a szőkeség.
-Ők is így állnak a dologhoz, mint te?-néztem rá.
-Liam tudod, hogy nem tud senkit sem utálni, Zayn, Louis meg Harry viszont eléggé kivannak rád.-húzta el a száját.
-Értem.-bólintottam.-Szerintem én megyek. Még van egy csomó dolgom.-füllentettem.
-Hazakísérjelek?-ajánlotta fel kedvesen.
-Nem, nem kell.-álltam fel, de egy kicsit meginogtam.
-Biztos? Az előbb is szépen orra estél.-nevetett ki.
-Csak hoztam a formámat.-mosolyogtam.-Remélem még összefutunk.-öleltem meg.
-Én is.-mosolyodott el halványan. Még intettem egy utolsót, és kimentem a kávézóból.
Húsz perc múlva már a házunknál kotorásztam a kulcsomat.
-Megjöttem.-nyitottam be a kis lakásba.
-Csőőő.-intett Charlie a kanapéról.
-Anya?-dobtam le a táskámat.
-Dolgozik, viszont te is korán jöttél. Megint hazaküldtek, mer kiakadtál?-nézett rám. A fenébe. Túl jól ismer.
-Aha.-vágtam le magamat mellé.
-Steffi. Felejtsd már el. Annak vége. Elbasztad. Kész, nincs tovább. Úgy sem bírod már visszacsinálni.-vigasztalt Charlie a sajátos módszerével.
-Tudom, hisz mindennap a fejemhez vágod, hogy elbasztam, és nem tudom visszacsinálni, de szeretem.-tártam szét a karomat.
-Jól van. Egyébként jött neked valami.-intett a konyha asztalon lévő csomag felé.
-Honnan?-álltam fel.
-Los Angeles-ből.-vonta meg a vállát. Felemeltem a kis csomagot, és megráztam. Semmi hangja nem volt. Felbontottam, és kiesett belőle egy kis cédula. Felvettem a földről, és halványan elmosolyodtam.
Ezt nálunk hagytad... BJ. xx
Vigyorogva hajtottam szét a fekete Green Day feliratú pólót.
-Jó póló. Kitől jött?-állt meg mellettem Charlie. Nem szóltam semmit, csak az orra elé nyomtam a kis cédulát.-Ki az a BJ?-húzta fel az egyik szemöldökét.
-Billie Joe Armstrong. Az az ember aki felsegített, mikor leginkább padlón voltam.

36. Fejezet

Sziasztok! :) Ez egy kissé rövidke rész lett, de most ennyi tellett tőlem. Komizzatok ha tetszett. 

Sarah. xx

Steffi szemszöge

Ott álltam tanácstalanul a szálloda előtt. 

-Sajnálom.-szólalt meg John pár perc után.

-Sajnálhatod is.-néztem rá, és elindultam az utcán. 

A szállodától nem volt messze a tengerpart, ezért arra vettem az irányt. 

Ahogy leértem a tengerpartra, feltűnt, hogy senki sincs ott. Egy lélek sem. A víz mentén kezdtem el sétálni, ki a városból. A hajam össze volt fogva, így a szél nem bírt belekapni. A tengerpartnak egy sziklás részéhez értem, ahol már nem homok volt, hanem föld. Felmásztam az egyik kőre, és onnan néztem a tengert. Nyugodt volt. Talán túl nyugodt is, de nem törődtem vele. Leugrottam a szikláról, és tovább sétáltam. Egy idő után egy kiszáradt erdőben találtam magamat. Eléggé félelmetes volt, így hét óra fele. Kisétáltam az erdő szélére, ahol egy hosszú aszfalt út volt. Letelepedtem a fűbe, és a kezembe temettem az arcomat. Néha elhaladt mellettem egy-egy autó, de nem kifejezetten érdekelt. Ezt elbasztam. Nagyon elbasztam.
Már egy órája ülhettem ott, és kezdtem fázni. A könnyeim megállás nélkül folytak. Egyszerűen nem bírtam abba hagyni a sírást. Ekkor egy fekete kocsi ment el mellettem, aztán lefékezett, és visszatolatott. Egy ismerős alak ugrott ki a kocsiból, és egy lámpával közelített felém.
-Stephany? Te meg mi a fenét keresel itt ilyenkor?-hallottam Billie hangját.
-Nem tudom.-szipogtam. Billie felém nyújtotta a kezét, és felsegített.
-Teljesen ágyfagytál. Gyere. Haza viszlek.-indult el a kocsi felé engem is magával húzva.
-Nem megyek haza.-álltam meg.
-Mégis miért?-húzta fel az egyik szemöldökét.
-Hosszú történet, de a fiúkhoz nem megyek haza. Ma nem.-ráztam a fejemet.
-Összevesztél Louis-al?
-Rosszabb.-nyeltem egy nagyot.
-Akkor gyere hozzánk, de nem hagylak itt.-jelentette ki, mire én bólintottam, és elindultam után. Beszálltam hátra a kocsiba, és össze húztam magamat.
-Tessék, itt egy pulcsi.-nyújtott felém egy pulcsit.
-Köszönöm.-bújtam bele a meleg pulóverbe.
-Szóval, mi történt?-nézett rám. Sóhajtottam egy nagyot, és ma már harmadjára belekezdtem a kis történetembe.
Fél óra múlva kiszálltunk a kocsiból, és elcsodálkoztam Billie-ék hatalmas házán. Ahogy beléptünk a házba a kis Jacob szaladt Billie felé.
-Szia prücsök.-kapta fel a srácot, és átölelte.
-Stephany, te mit keresel itt?-nézett rám furcsán Adrienne.
-Hosszú történet, de ma itt alszik ha nem baj.-nyomott egy puszi Adrienne arcára Billie.
-Persze, nyugodtan. Gyere megmutatom, hogy mi hol van.-intett, én pedig követtem. Megmutatta, hogy mit, hol találok, és, hogy hol fogok aludni.
-Adjak egy pólót amiben aludhatsz?-mosolygott rám Adrienne.
-Köszönöm, nem kell.-mosolyogtam vissza.
-Biztos? Van egy rakásnyi Green Day-es póló amit a büdös életben nem fogunk használni.-nevetett.
-Ez esetben elfogadok egyet.-mondtam, mire ő bólintott, és pár perc múlva visszatért egy XL-es pólóval.
-Csak ekkor volt.-nyújtotta át a ruhadarabot.-Jó éjszakát.-mosolygott, és kiment. Ledobtam a pólót az ágyra, és elmentem tusolni.


Másnap semmi erőm nem volt felkelni, de muszáj volt. Megnéztem a telefonomat, és kissé meglepődtem. Összesen 128 (!!) nem fogadott hívás, és 32 üzenet. Kaptam hívást Adam-től, anyutól, John-tól, Katy-től, és még a fiúktól is. Csak Louis-tól nem. Még csak nyolc óra volt, de nem tudtam, hogy a többiek fenn vannak-e már. Letettem az éjjeliszekrényre a telefont, és felhúztam a gatyámat (azért ne egy szál pólóba menjek ki). Kisettenkedtem a konyhába, ahol legnagyobb meglepetésemre Billie-t találtam.
-Jó reggelt.-mosolygott rám.
-Jobbat.-ültem le az asztalhoz.
-Hogy aludtál?-rakott le elém egy bögre teát.
-Pocsékul.-kortyoltam bele a teába.
-Nem is nézel ki jól.-nézett rám.
-Gondolom azaz egy óra alvás megtette a hatását.-vizsgálgattam a bögrét.
-Egyébként jó a pólód.-bökött a fehér GREEN DAY feliratra.
-Ugye?-nevettem.
-És, ezután mi lesz?-ült le elém.
-Fogalmam sincs. Lehet, hogy hazautazok Londonba, és abba hagyom az éneklést.-mondtam szomorúan.
-Az a baj, hogy a hírnevet már nem tudod levakarni magadról. Ez örökké rajtad marad.-húzta el a száját.
-Tudom.-hajtottam le a fejemet.
-Stephany, figyelj rám.-nyúlt felém a kezével, és felemelte az államat, ezzel elérve, hogy ránézzek.-Nem szabad elhagynod magadat. A rajongók számítanak rád. Tudom, hogy nehéz, meg fáj, de túl kell lépned.-mondta.
-Rendben, és köszönöm.-mosolyodtam el halványan.