43. Fejezet

Steffi szemszöge

Ezután még csomó vizsgálaton kellett átesnem, és mit ne mondjak, a legtöbb nem volt túl kellemes. Átakartak tenni másik szobába, de ragaszkodtam hozzá, hogy Sharon-al együtt maradjak. Legalább ezt sikerült elérnem. Nagy eséllyel majd műtéti úton eltávolítják a daganatot, és utána kemo lesz...

Este már leszálltak rólam a dokik, így az ágyamon feküdve bámultam a plafont. Időközben Sharon megint átjött az ágyáról, és befeküdt mellém.

-A szüleid hol vannak?-néztem rá.

-Dolgoznak. Alig tudják fizetni a kemoterápiát, így folyton dolgoznak.-magyarázta.

-Figyelj, Sharon. Ha legközelebb bejönnek a szüleid mond meg nekik, hogy átvállalom a kemoterápiádnak a költségeit.-mosolyogtam.

-Micsoda?-kérdezett vissza zavarodottan.

-Jól hallottad.-simítottam meg a vállát.

-Köszönöm Stephany.-ugrott a nyakamba.

-Semmiség.-pusziltam meg.

Sharon lassan elaludt, és már majdnem én is, mikor kopogtak.

-Gyere.-mondtam, úgy, hogy lehetőleg Sharon ne ébredjen fel.

-Szia Steffi.

-Hé, Justin. Szia.-mosolyogtam.

-Louis mondta, hogy mi történt. Egyenlőre csak nekem meg Selly-nek szólt, mert mi holnap megyünk haza.-ült le az egyik székre.-Hát ez a kis lány?-nézett Sharon-ra.

-Szobatársam. Nem rég aludt el.

-Értem. És, hogy vagy?

-Hogy lennék? Ma vagy ötvenszer megvizsgáltak, és majd valamikor műtenek, de nem mondanak sok jót.-húztam el a számat.

-Kihez beszélsz Stephany?-nyöszörgött Sharon.

-Egy barátom van itt. Aludj csak.-mosolyogtam rá, mire ő úgy fordult, hogy lássa, ki van itt.

-Képzelődöm, vagy tényleg Justin Bieber van itt?-dörzsölte a szemét.

-Nem képzelődsz.-vigyorgott Justin. Sharon döbbenten bólintott, és felült.
-Selly hol van, amúgy?-tereltem a témát.
-Mindjárt jön. A srácoknál volt azt hiszem.-magyarázta.-És téged hogy hívnak?-nézett a mellettem ülő kislányra.
-Sharon vagyok.-mosolyodott el.
-És Sharon. Te Belieber vagy?
-Igen.-bólogatott Sharon.
-Melyik a kedvenc számod?-faggatta tovább Justin.
-Never say never.-vigyorgott továbbra is Sharon, mire Justin elkezdett énekelni.Pár perccel később Selly is megérkezett, úgyhogy én addig vele beszélgettem. Sajnos hamar el kellett menniük, mert lejárt a látogatási idő, így egyedül maradtam Sharon-al. A telefonomat lenémítottam estére, mert így is egész nap hívogattak.
-Stephany.-szólalt meg hirtelen Sharon.
-Igen?-mosolyogtam rá.
-Énekelsz nekem?-nézett rám.
-Persze. Mit énekeljek?
-Firework.-bújt hozzám még jobban. Átöleltem, és lehunytam a szememet.
-Do you ever feel like a plastic bag drifting throught the wind wanting to start again?-énekeltem halkan, aminek meg is lett a hatása. Sharon elaludt mellettem.

Másnap reggel. Mikor felébredtem, Louis már az ágyam mellett volt. Sharon még javában aludt, ezért  átmentem az ő ágyára.
-Hogy vagy?-nézett rám Louis.
-Most, hogy itt vagy sokkal jobban.-mosolyogtam. Lou is elmosolyodott, és megölelt. Ekkor a doki nyitott be, és valamit állítgatott az infúziómon, aztán kiment.
-Egyébként behoztam a laptopodat.-vette elő Louis a laptoptáskát.
-Valamit mondani kéne, hogy miért vagyok bent.-húztam el a számat.
-Ha nem akarod, nem muszáj.-simította meg a karomat. Bekapcsoltam a laptopot, és rögtön felmentem twitterre. A rajongók ezerrel írogattak, hogy mi van velem, meg kaptam pár linket is. Hát kissé meglepett, hogy miket ki nem találtak. Volt olyan is, hogy terhes vagyok (?!).
-Jó reggelt.-ült fel a szemét dörzsölve Sharon.
-Neked is.-mosolygott Louis.
-Hány óra van?-kérdezte kómásan.
-Nyolc múlt. Amúgy a fiúk mikor jönnek be?-néztem Lou-ra.
-Még nem tudják.-harapott bele az alsó ajkába.
-Meg sem kérdezték, hogy hova mész nyolc órakor?-csuktam le a laptopom tetejét.
-Nem voltak még ébren, de szerintem kilenc óra körül majd hívogatni fognak.
-Akkor majd hívd be őket.-nyomtam egy puszit az arcára. Louis bólintott, közben pedig Sharon átmászott arra az ágyra amin én ültem. Valamiért nagyon kötődik hozzám.
Valamikor kilenc óra fele a doki megint bejött, és közölte, hogy holnap után lesz a műtétem. Még magyarázott egy csomó mindent, hogy hol kell aláírnom, stb., aztán már ment is a dolgára.
-Lemegyek büfébe. Hozzak valamit?-állt fel Louis.
-Valami ehető kaját.-nevettem.
-És neked Sharon?-nézett a kislányra.
-Olyan dobozos kakaókat kaphatok?-mosolygott Sharon.
-Persze. Sietek vissza.-indult ki a szobából Louis. Amíg Louis a büfében volt anyu is megérkezett, de most Charlie nélkül.
-Hogy vagy?-mosolygott rám.
-A doki azt mondta, hogy holnap után műtenek, és még alá kell írom valami papírt. Amúgy meg vagyok.-mosolyodtam el én is.-Charlie?
-Mindjárt jön ő is, csak bénán parkolt le a kocsival.-nevetett anyu. Már válaszra nyitottam volna a számat, mikor kintről ordítozást hallottunk, és egy 40 év körüli férfi rontott be a szobába.
-Alex, tűnj el innen. Senki sem kíváncsi rád.-lépett be Charlie a szobába.
-Csak látni szeretném a lányomat.-ordított a pasas. Valahonnan nagyon ismerős volt.
-Apa?-döbbentem le teljesen.