42. Fejezet

Sziasztok! :) Előre is elnézést kérek, hogy ez kissé szomorú rész lett, de ilyen is kell néha. :D Azért remélem elnyeri a tetszéseteket.

Sarah. xx

Steffi szemszöge

Kórház. De utálom ezt a szót. Meg persze magát a helyet is. Mentővel hoztak be, mint a szél, de fogalmam sincs, hogy miért. A fájdalom már enyhült, de senki nem mond semmit se. Charlie most is itt van velem, de ő is hallgat. Csak fogja a kezemet, és gondolkodik. Fogalmam sincs, hogy mi van.
-Felhívjam Louis-t?-szólalt meg hirtelen Charlie.
-Biztos csak a tegnapi pia hatása még. Ezért nem kell ide hívni.-mosolyogtam.
Ezután nem beszéltünk többet. Fél óra múlva vettek tőlem vért, később pedig valamilyen gépbe kellett befeküdnöm. Eléggé irritáló hangja volt, meg a frászt hozta rám párszor, de tűrnöm kellett.
-Van valami eredmény?-néztem a dokira.
-Még semmi sem biztos.-mondta komoran, és ott hagyott. Ez fura volt.
Most kivételesen nem kaptam saját szobát, hanem egy kis lánnyal kerültem egy szobába. Körülbelül 7-8 éves lehetett, de nem volt haja. Kemoterápia... De miért raktak egy szobába egy daganatos kislánnyal?
-Hogy hívnak?-mosolyogtam rá.
-Sharon.-mondta félénken.-Te Stephany Wernt vagy, az énekes.
-Igen.-bólintottam.
-Miért kerültél be?-ült fel az ágyán.
-Görcsölt a hasam, de szerintem semmi komoly.-ültem fel én is. Ekkor Louis rontott be az ajtón. Eléggé idegesnek látszott. Igazából nem is értettem, hogy miért, hisz csak görcsölt a hasam. Nem?
-Steffi.-ölelt át.
-Hé, nyugi. Nincs semmi bajom. Csak a tegnapi buli sikerült túl jól.-nevettem.
-De akkor miért vizsgálnak ki?-tolt el magától.
-Fogalmam sincs. A többiek élnek?
-Zayn eléggé kész van, meg Niall is, de amúgy igen.-ült le a mellettem lévő székre.
-Niall legalább jól érezte magát.-mosolyodtam el. Louis közelebb hajolt hozzám, és megakart csókolni, de a mutatóujjamat a szájára helyeztem.-Kis korú is van köztünk.-suttogtam vigyorogva.
-Nem érdekel.-rázta meg a fejét.
-Engem viszont igen.-nyomtam egy puszit a szájára, és eltávolodtam tőle.
-Louis.-rángatta meg Sharon a srác pólóját.-Adsz egy autogramot?-pislogott aranyosan.
-Persze. Van nálad egy papír?-mosolygott Louis. A kis lány a kezébe nyomta a papírt meg a tollat, Lou pedig aláírta.
-Köszönöm szépen.- mosolyodott el halványan Sharon.
-És az ölelés hol marad?-vágott durcás képet Louis. A kis lány széttárta kezét, Lou pedig megölelte. Mindig is jól bánt a gyerekekkel. Halványan elmosolyodtam, ekkor viszont a doki lépett be, és megkérte Louis-t, hogy menjen ki.
-Van eredmény?-néztem a dokira.
-Van, de nem szolgálhatok jó hírrel.
A doki elmondta, hogy mi a bajom. Egy világ omlott össze bennem. Nem. Ez nem történhet meg. Most, hogy minden helyre jött, megint rossz történik.
Sharon leszállt az ágyáról, és átjött hozzám. Megölelt. Tudta, hogy mit érzek. Nagyon jól tudta.
-Sajnálom.-mondta a doki, és kiment. Sharon még mindig engem ölelt, így megsimítottam a hátát. Letöröltem az arcomat, és erőt vettem magamon.
-Stephany.-nézett rám Sharon.
-Igen?-mosolyodtam el halványan.
-Hidd el, minden jóra fog fordulni.-ölelt át megint.
-Remélem igazad lesz.-pusziltam meg. Ekkor Louis visszajött, és látszott a szemén, hogy sírt.
-Nem hiszem el.-mondta szomorúan, és megállt mellettünk. Sharon még mindig az ágyamon volt. Nem tágított mellőlem.
-Hidd el én se.-szipogtam.-Anyuék?-tereltem a témát.
-Anyukád eléggé ki volt akadva, ezért Charlie hazavitte, de ő majd még visszajön azt mondta. Egyébként egy csomóan várnak rád az épület előtt.-mondta Louis halvány mosollyal az arcán.
-Mindjárt írok nekik twitteren.-nyúltam a telefonomért.
@StephanyOfficial "Hé srácok. Kérlek menjetek el a kórház elől, mert úgy néz ki, hogy egy jó ideig nem fogok kimozdulni innen. Sajnálom. xx"
Nem fogok nekik hazudni, de nem is mondom el nekik még. Nem akarom, hogy be pánikoljanak. Elég egyenlőre ha a család pánikol.
-Egyáltalán nem értem, hogy ez, hogy történhetett. Hisz totál egészséges vagy. Sportolsz rendesen meg minden.-akadt ki Louis.
-Lou. Nyugi. Mély levegő.-nyugtattam.
-Nem akarom elhinni.-fogta a fejét, és szerintem megint a sírógörcs kerülgette.
-Louis, figyelj.-engedett el Sharon, és leszállt az ágyamról.-Látod, nekem nincs hajam.-mutatott a kislány a csupasz fejére. Louis kíváncsian bólintott.-Ez azt jelenti, hogy a gyógyulás útján vagyok. Stephany is meg fog gyógyulni, akárcsak én.-mosolygott a kislány.
-Te egy tündér vagy Sharon.-ölelte át Louis.
-Nem lesz könnyű, de sikerülni fog. Érzem.-tapsikolt Sharon.
-Remélem tényleg ilyen egyszerű ez az egész.-sóhajtottam.
-Húgi.-lépett be Charlie a szobába, és hozzám futott. Szorosan átölelt.
-Kérlek Charlie. Most nyugodtam le.
-Semmi baj. Minden rendben lesz. Kezelhető. Meg fogsz gyógyulni.-magyarázta Charlie, de szerintem inkább magának, mint nekem.
-Nem hinném, hogy a daganat ilyen egyszerű dolog...